Főcím
Közzététel:2014. február 19., szerda
Írta Hírmorzsák

Összefogás 2014 – a nagy hátraarc


A 2014-es országgyűlési választáson az Összefogás 2014-névre keresztelt formációval áll majd rajthoz a baloldal. Az MSZP vezetésével összetákolt szövetségnek tagja a szakadár, Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció (DK), a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM pártszövetség, továbbá a Fodor Gábor által fémjelzett Magyar Liberális Párt. 

Az utóbbi hetekben pedig addig legyeskedett még körülöttük a Modern Magyarország Mozgalom, melyet egy szintén régi veterán vörös, Bokros Lajos vezet, hogy végül őket is bevették a buliba. 


Bukott SZDSZ-esek hajnala

A baloldal megújulást ígért 2014-re. Ehhez képest számos már a 90-es években bemutatkozott, mára teljesen leszerepelt politikust hívtak ismét csatasorba.  

A DK egyéni képviselőjelöltként például Szigetszentmiklóson fogják újra a frontvonalba küldeni Kuncze Gábort, a már megszűnt és milliárdos tartozást az adófizetőkre hagyó „szépemlékű” SZDSZ volt elnökét.

Kuncze már 1990-től rontotta a levegőt az Országgyűlésben.  1994 és 1998 között a Horn-kormány belügyminisztere és Horn Gyula miniszterelnök koalíciós helyettese volt. Ez volt a maffia-leszámolások és olajszőkítés aranykora. Kuncze „szakértelmét” már akkor megtapasztalhattuk, neki köszönhetjük többek között a „megélhetési bűnözés” kifejezést. Mellyel különösen Kelet-Magyarországon a cigányság széles rétegét bátorította bűncselekmények elkövetésére. Ennek hatása mind a mai napig érezhető szerte az országban.

Az Összefogás 2014 listáján az előkelő 5. helyet kapta meg egy másik reaktivált bukott SZDSZ-es politikus, Fodor Gábor.

Fodor a rendszerváltáskor a Fideszben kezdte politikai karrierjét, 1994-ben azonban inkább átült az SZDSZ-be. A Horn-kormányban megkapta a művelődési és közoktatási tárcát. Regnálása alatt a középiskolásoknak a homoszexualitás elfogadásáért és tiszteléséért kampányolt. Miniszteri tevékenységének egyik legfontosabb állomása az 1996-tól bevezetett felsőoktatási tandíj előkészítése volt. Az általa képviselt liberális oktatáspolitika pedig csődöt mondott és megbukott.

2008-ban Kóka János legyőzve elnyerte az SZDSZ pártelnöki székét. Ezt a tisztet a párt 2010-ben történő megsemmisüléséig viselte. Az SZDSZ milliárdos tartozásáért ő sem érzi felelősnek magát.  

Fodoron és Kunczén kívül a levitézlett SZDSZ-esek közül vissza szeretne még szivárogni az Országházba Bauer Tamás is. Az egykori SZDSZ alapító, ma a gyurcsányista DK-ban politizál. A Bauer-famíliának a Rákosi rendszerben lényegesebben jobban ment, mint most. Édesapja, Bauer Miklós ÁVH-s kihallgatótisztként, mint udvari körömletépő szolgálta a kommunizmus eszméjét.  

Bokros is beszállt

Az Összefogás körül ott sündörögött a 90-es évek egyik legmegosztóbb alakja, a megszorító csomagjáról nevezetessé vált Bokros Lajos is.   

A jelenleg az MDF EP mandátumát bitorló politikus a Modern Magyarország Mozgalom elnöke addig udvarolt Gyurcsányéknak, míg végül őket is bevették a buliba. Igaz, még csak külső támogatóként.

Bokrost 1995-ben a Horn-kormány pénzügyminiszterének nevezték ki. Mint ahogyan a szocialisták általában, Bokros is a lakosság brutális megsarcolásával kívánta kezelni az ország pénzügyi problémáit.

Leghűségesebb fegyverhordozója az a Pusztai Erzsébet, aki 1990 és 1994 között az MDF színeiben nyert mandátumot az Országgyűlésben. 1996-ban kilépett az MDF-ből és a Szabó Iván által vezetett Magyar Demokrata Néppártban politizált, annak bukása után a Centrum Pártban próbálkozott. Ma pedig már a korábbi legnagyobb politikai ellenfele, a népnyúzó Bokros Lajosnak alelnöke az új gittegyletben. Köpönyegforgatás? Ugyan, dehogy…


Bokors volt az, aki még a kampányban meghazudtolta önmagát

 Az új arc mögé rejtőznek a régi vörösök

Az Összefogás listáját egy viszonylag „új arc” a döntésképtelen, gyenge kepeségekkel rendelkező és teljesen súlytalan Mesterházy Attila vezeti. Szerény kompetenciáival feltételezhetően a szocialista vezetés is tisztába van. Nem véletlen, hogy Mesterházyt, két kipróbált frontharcos Kovács László és Lendvai Ildikó gyámsága alá helyezték. Bár hivatalosan a „Vének Tanácsa” csak az ifjú miniszterelnök-jelölt munkáját hivatott segíteni…

Megújulás helyett hátraarc

Az Összefogás 2014 a legeklatánsabb példa arra, hogy a baloldal képtelen bármiféle megújulásra. Dísznek ugyan feltettek néhány ifjú titánt is a listájukra, azonban ezzel párhuzamosan reaktiválták a korábban már csúfosan megbukott szocialista és liberális politikusokat is. Olyanokat, akik oroszlánrészt vállaltak az ország mind anyagi, mind erkölcsi tönkretételében.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 12:30. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 12:30. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Összefogás 2014 – a nagy hátraarc"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon