Közzététel:2014. február 19., szerda
Írta Hírmorzsák
Kijev véres csütörtöke: legalább hetven áldozat
Az eddiginél is hevesebb harcok törtek ki csütörtökön Kijevben, bár szerda este Viktor Janukovics ukrán elnök fegyvernyugvási megállapodást kötött az ellenzékkel. A tüntetők orvosai szerint legalább 70 tüntető halt meg a zavargásokban csak csütörtökön, de a hírt hivatalosan még nem erősítették meg. Brüsszelben rendkívüli ülést tartanak a külügyminiszterek, előtte a francia, a német és a lengyel külügyminiszter találkozott az ukrán ellenzék vezetőivel és 5 órán át tárgyaltak Viktor Janukoviccsal is. Délutánra rendkívüli ülést hívott össze az ukrán parlament, egy ellenzéki forrás szerint 50 kormánypárti képviselő hajlandó átállni hozzájuk. Kijev polgármestere kilépett a kormánypártból, és átállt a tüntetőkhöz egy egész megyei rendőrség. Ukrajnai események percről percre.
Legfontosabb események:
- Három napja tartanak a harcok Kijevben a rohamrendőrök és a kormányellenes tüntetők között.
- Az áldozatok száma szinte percről percre nő. A tüntetők orvosai szerint csak csütörtökön 70 ember vesztette életét.
- Több vidéki városban is voltak megmozdulások, Ungváron a tüntetők elfoglalták a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal épületét, de a megyében délutánra lenyugodtak a kedélyek, miután az ellenzék elfoglalta a tévét, és a helyi rendőrség is felesküdött a népre.
- Az ukrán biztonsági szolgálat terrorellenes műveletet indított, amelynek értelmében bárkit bevihetnek 72 órára, és jogi végzés nélkül átkutathatják és lefoglalhatják bárkinek a magántulajdonát, valamint a katonaságot is bevethetik.
- Leváltották az ukrán vezérkari főnököt, majd fegyverhasználatra kaptak engedélyt a katonák. A belügyminiszter a rendőrök között is lőfegyvereket osztott szét.
- Az ellenzék szerda este, Janukovics elnökkel folytatott tárgyalását követően közölte, hogy tűzszünet lép életbe, a karhatalom nem támad a tüntetőkre.
- A kijevi tüntetők radikális szárnya, a Jobb Szektor nevű csoport nem hajlandó betartani a fegyvernyugvást.
- Az Európai Unió külügyminiszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak az ukrán helyzet miatt. A francia, a német és a lengyel Kijevben 5 órán tárgyalt Jankoviccsal. Előtte és utána is leültek az ellenzékkel.
- Délutánra rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze Kijevben. 50 kormánypárti képviselő átállna az ellenzékhez. Az ukrán főváros polgármestere kilépett a kormányzó pártból.
- A magyar külügyminisztérium azt kéri, csak azok utazzanak Kijevbe, akiknek halaszthatatlan dolguk van ott.
2014. február 20., csütörtök | 19:22
Az úttesten sorakoznak a holttestek
Daniel Sandford, a BBC Kijevben tartozkodó tudósítója posztolta ki Twitter-oldalára a képet, azzal a kommentárral, hogy épp most viszik ki a holttesteket a szállodájából.
| Fotó: Daniel Sandford/Twitter |
2014. február 20., csütörtök | 19:10
Janukovics és családja Kijevben van
Viktor Janukovics ukrán elnök kijevi irodájában dolgozik. Fiai, Aleksandr és Viktor, valamint a család többi tagjai is Ukrajnában van – ezt közölte az elnöki sajtószolgálat az Interfax hírügynökséggel. A BBCehhez hozzátette: a közlemény azután jelent meg, hogy internetes pletykák szerint Janukovics elhagyta az országot, és állítólag politikai menedékjogot kér Oroszországban. A Kreml szóvivője utóbbit cáfolta.
2014. február 20., csütörtök | 18:53
Menekülnek az ukrán vezetők?
Meg nem erősített hírek szerint néhány ukrán vezető családjukkal együtt lelépett Kijevből. A Hromadske TV riportere a kijevi Zhuliany reptérről azt jelentette, hogy nemrég három gép szállt fel. Ebből a légikikötőből nem indulnak menetrendszerinti járatok, és a riporter szerint valószínű, hogy pénz is lehetett a fedélzeten – legalább is olyan koffereket lehetett látni a helyszínen, amelyeket pénz szállítására szoktak használni.
2014. február 20., csütörtök | 18:52
A leggazdagabb ukrán lelécelt
Rinat Ahmetov állítólag Londonba tart.
2014. február 20., csütörtök | 18:51
Ma is dulakodtak az ukrán parlamentben
A csütörtöki rendkívüli ülés alatt kis híján megvertek egy kormánypárti képviselőt a felszólalása után. Azt állította ugyanis, hogy nincs elegendő képviselő az ülésteremben ahhoz, hogy határozatokat hozzanak, és javasolta az ülés másnapra halasztását. Azt is mondta, hogy az elnöki jogköröket a parlament javára szűkítő 2004-es alkotmány visszaállítása nem oldja meg a belpolitikai válságot. Az ellenzéki és kormánypárti képviselők dulakodásának az vetett véget, hogy Petro Porosenko független képviselő egyperces néma csendet kért az utcai harcokban elesettekért.
2014. február 20., csütörtök | 18:46
Timosenko üzent a börtönből
„Követelem, hogy az ellenzék soha többet ne üljön le tárgyalni Janukoviccsal. Bárki közülük, aki ezt a tilalmat felrúgja, Janukovics bűntársává válik ártatlan emberek gyilkolásában” – olvasható Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök közleményében, amelyet pártja honlapján tettek közzé. Timosenko börtönbüntetését tölti, azért csukták le, mert a vád szerint Ukrajna számára előnytelen gázszállítási szerződést kötött miniszterelnöksége idején Oroszországgal. A volt kormányfő üzenetét az ukrán parlament csütörtöki rendkívüli ülésén is felolvasták.
2014. február 20., csütörtök | 18:32
Gyereke és felesége volt a kedden meghalt ukrán újságírónak
Egy taxiban utazott, amelyet megtámadtak ismeretlenek gyújtópalackokkal, majd pedig mellkason lőtték. Kórházba került, de már nem tudtak rajta segíteni az orvosok.Mindössze 32 éves volt a kedden kitört ukrajnai zavargások első újságíró áldozata. Vjacseszlav Veremij a Vesztyi című lapnak dolgozott.
Veremij munkatársai a KyivPostnak elmondták: néhai kollégájuk a lap egyik számítógépes munkatársával ment haza késő éjjel taxival, amikor rájuk támadtak. A sofőrrel együtt a sisakot viselő fegyveresek kirángatták őket a kocsiból.
A számítógépes kollégájuk feje súlyosan megsérült, de értesíteni tudta a szerkesztőséget.
Mivel Veremijről viszont semmit sem tudott, a hírügyelet dolgozói keresni kezdték: hívták a rendőrséget, a mentőket, kórházakat. Az egyik sürgősségi osztályon találták meg, kiderült, hogy nemcsak szívlövést kapott, hanem a belső szervei is megsérültek. Hajnali három óra körül hunyt el. Vjacseszlav Veremijt felesége és négyéves kisfia is gyászolja.
2014. február 20., csütörtök | 18:24
Amnesty: ne szállítsanak fegyvert Ukrajnába!
Az Ukrajnának szánt fegyverszállítások felfüggesztésére szólította fel a nemzetközi közösséget Londonban kiadott csütörtöki felhívásában az Amnesty International, szerintük le kell állítani az Ukrajnába irányuló fegyver- és lőszerszállítmányokat, valamint az olyan tömegoszlató fegyverek és eszközök szállítását, amelyekkel kapcsolatban komoly a kockázata annak, hogy az ukrán biztonsági erők visszaélhetnek velük.
2014. február 20., csütörtök | 18:22
Még egy újságíró meghalt Kijevben
Újabb újságíró halt meg Kijevben. Mindössze 22 éves volt, Igor Kosztenkónak hívták, sportújságíró volt – írja a lenta.ru orosz hírportál. Halálának körülményei nem ismertek. A fiatal férfi holttestét a kijevi városközpontban álló, Októberi palota nevű épület mellett találták meg. Lemberg polgármestere közölte, hogy magára vállalja Kosztenko hazaszállításának és temetésének minden költségét.
2014. február 20., csütörtök | 18:12
Ukrajnában játsszák szombati meccsüket a veszprémi kézisek
A mostani állás szerint az ukrajnai Harkovban játszik BL-csoportmeccset szombaton az MKB-MVM Veszprém. A csapat péntek reggel Budapestről indul, Bécsen keresztül Harkovba. A repülőre 14 veszprémi játékos száll fel: a három sérült játékos mellé csatlakozott Chema is, aki a szerdai meccsen szenvedett csípőizület sérülést. Ő hétvégén Veszprémben marad gyógykezelésen, az orvos pár napos pihenőt írt elő neki. A fiatalok közül Ligetvári Patrik és Gyene Norbert tart a csapattal – olvasható a klub honlapján.
2014. február 20., csütörtök | 18:09
Obama felháborodott a tüntetőkre tüzelő rendőrök miatt
Az ukrán biztonsági erők visszavonását, a hadsereg távolmaradását és a válság tárgyalásos rendezését sürgette csütörtökön a washingtoni Fehér Ház. Az amerikai elnöki apparátus sajtószóvivői hivatala által kiadott közlemény arra sürgette Viktor Janukovics ukrán elnököt, hogy haladéktalanul vonja ki a biztonsági erőket Kijev belvárosából, és tartsa tiszteletben a békés tiltakozáshoz való jogot. A Fehér Ház a tüntetőket arra intette, hogy békés önkifejezéssel éljenek.
"Arra ösztönözzük az ukrán hadsereget, hogy ne keveredjen bele a konfliktusba, amelyet politikai eszközökkel kell rendezni. Az erő alkalmazása nem oldja meg a válságot - egyértelmű lépéseket kell tenni az erőszak leállítása és az érdemi párbeszéd felé, amely csökkenti a feszültséget és orvosolja az ukránok panaszait" - hangzott a kommüniké.
A közlemény szerint az Egyesült Államok együtt fog működni európai szövetségeseivel annak érdekében, hogy elszámoltassák az erőszakcselekmények felelőseit, valamint az ukránok abban való segítésében, hogy az egységes és független Ukrajnát visszatereljék a jobb jövő felé vezető útra. "Felháborítanak bennünket a saját népükre automata fegyverekből tüzelő ukrán biztonsági erőkről készült képek" - hangzott a közlemény.
2014. február 20., csütörtök | 18:08
Így büntetné az EU az ukrán felelősöket
Az uniós tagországok külügyminiszterei egyetértettek csütörtöki ülésükön abban, hogy büntetni kell azokat, akik felelősek az ukrajnai erőszakért. A szankciók között szerepel, hogy befagyasztják az érintettek vagyonát, és nem kapnak vízumot – erősítette meg a BBC-nek az olasz külügyminiszter, aki szerint már a következő órákban hatályba léptetik a büntető intézkedéseket. Egyelőre nincs hír arról, pontosan kiket érintenek a szankciók.
2014. február 20., csütörtök | 17:51
Valami ég a belügynél!
Az ukrán aktivisták lefotózták, hogy valamit tüzelnek az ukrán belügy udvarán, állítólag már órák óta lángol ott valami. Egyből elindultak a találgatások, hogy bizonyára bizonyítékokat égetnek el az udvaron.
| Fotó: Facebook / Euromaidanpr |
Update: itt a videó, ugyanaz látható.
2014. február 20., csütörtök | 17:47
Fotó: így nézett ki a Majdan a csata előtt és után
| Fotó: AFP / Sergei Supinsky, Bulent Kilic |
2014. február 20., csütörtök | 17:43
Épülnek az újabb barikádok
Az alábbi videót ma töltötték fel a Youtube-ra, és az látható rajta, ahogyan a kijevi belvárosban békésen építkeznek az aktivisták és emelik az újabb barikádokat.
2014. február 20., csütörtök | 17:41
Bevethetik a hadsereget a tüntetők ellen
Az ukrán védelmi miniszter kész erőt alkalmazni a tüntetőkkel szemben – írják az EuroMaidan Twitter-oldalán.
A Russia Today élő képén egyelőre úgy tűnik, hogy viszonylagos nyugalom van a kijevi Függetlenség terén, tüzet abból a kameraszögből nem látni, közvilágítás is van.
2014. február 20., csütörtök | 17:30
KMKSZ: nem bántják a magyarokat Kárpátalján
Valóban átállt az ellenzék oldalára Ungváron a rendőrség. A helyi politikusok és a tüntetők képviselői előtt a helyi rendőrparancsnok azt mondta: Kárpátaljáról nem fognak Kijevbe vezényelni rendőröket, és az egyenruhások nem lépnek fel a kárpátaljai ellenzéki demonstrálók ellen – erősítette meg a HVG-nek Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Hozzátette, a 150 ezer magyarnak is otthont adó térségben nyugalom van, nem érkeztek hírek magyarellenes akciókról, illetve magyarokat ért fenyegetésekről. Ugyancsak az ellenzék oldalán van már a helyi megyei adminisztráció, és az épület elfoglalása nem ütközött ellenállásba.
Kovács Miklós azt is elmondta, hogy a Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjának öt helyi képviselője, köztük az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetséget vezető Gajdos István ugyancsak átállt az ellenzék oldalára.
2014. február 20., csütörtök | 17:24
Összeült az ukrán parlament
Rendkívüli ülést kezdett az ukrán parlament csütörtök délután. Az ülést Ruszlan Kosulinszkij alelnök vezeti, aki az ellenzéki Szabadság párt tagja. Az ülésteremben a 450 képviselő közül 227 jelent meg. Mivel a szavazógépek nem működnek, egyhangúlag elfogadták, hogy kézfelemeléssel hoznak határozatokat.
Közben a Russia Today hírfolyama szerint a parlament ellenzéki frakcióinak vezetői a francia, a német és a lengyel külügyminiszterrel egyeztetnek. A három diplomata előzőleg Viktor Janukovics elnökkel tárgyalt.
2014. február 20., csütörtök | 17:22
Magyarok kaphatnák Ukrajna iráni bizniszét
Az ukrajnai fejlemények miatt elmaradó iráni szállításokat Magyarország pótolhatná – mondta Irán budapesti nagykövete csütörtökön Debrecenben, ahol kamarai vezetőkkel és üzletemberekkel tárgyalt. Morshedzadeh Mohammad Reza szerint a zavargások miatt jelentős kukorica-, mezőgazdaságigép- és alkatrészszállítmányok nem indultak el Iránba, ezeket pótolhatnák a magyarok.
2014. február 20., csütörtök | 17:17
Az állami tévé is kezd átállni a tüntetők oldalára?
A BBC megfigyelése szerint az ukrán állami televízió, az UT1 mintha veszítene kritikai hangvételéből, amikor a tüntetésekről közvetít. "Ez valami hihetetlen! Újabb és újabb emberek érkeznek!" - tört ki szokatlanul érzelmesen a csatorna egyik tudósítója.
| Fotó: MTI / Beliczay László |
2014. február 20., csütörtök | 17:13
Fotók: Lőszerek, torlasz, Molotov-koktélok - mindkét fél készül az esti harcokra
A Majdanon talált éles lőszereket mutatja egy férfi
Fotó: MTI / Beliczay László |
Molotov-koktélok várják a bevetést
Fotó: MTI / Beliczay László |
Rendőrök által épített torlasz
Fotó: AFP / Andrew Kravchenko |
2014. február 20., csütörtök | 17:01
Fotó: Üresen tátonganak a boltok polcai
Roham indult a benzinkutakon és a boltokban is Ukrajnában. Az emberek tartós ínségre rendezkednek be.
| Fotó: Twitter/EuromaidanPR |
2014. február 20., csütörtök | 16:57
70 tüntető halhatott meg csak ma
Csak ma 70 ember halt meg a kijevi tüntetők közül - mondta egy, a tüntetőkhöz tartozó orvos az AP hírügynökségnek. Az Euromaidan Twitteren már 100-ra becsülik a megölt tüntetők számát-
2014. február 20., csütörtök | 16:40
Az Anonymus lelőtte az ukrán rendőrség weboldalát
Nem működik jelnleg az ukrán rendőrség honlapja. A Russia Today szerint az Anonymus hackercsapata lőtte le az oldalt.
2014. február 20., csütörtök | 16:37
Bejelentkeztek a Janukoviccsal tárgyaló EU-s külügyminiszterek
A francia és a lengyel külügyminiszter is bejelentkezett Twitteren, miután befejezték a Janukovics elnökkel folytatott maratoni tárgyalást. Most újabb találkozót kezdenek az ellenzék vezetőivel, és felvázolják nekik egy esetleges megállapodás terveit. Az elnökkel nem kevesebb, mint 5 órát tárgyaltak.
2014. február 20., csütörtök | 16:30
Újra jár a kijevi metró
Megindult a metróforgalom, de a belvárosi állomásoknál, a zavargások közelében továbbra sem állnak meg a szerelvények - írja az Euromaidan a Gromadske TV-re hivatkozva.
2014. február 20., csütörtök | 16:29
Adományvonalat indítottak az ukrajnai rászorulók javára
Pénzadománygyűjtést indított az ukrajnai humanitárius segítségnyújtás támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet az 1353-as adományvonalon.
Az ukrajnai válsághelyzetben végzett humanitárius munkát támogatni az 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal lehet, illetve a www.segelyszervezet.hu oldalon tetszőleges összeget lehet felajánlani átutalással vagy csekkbefizetéssel - közölte a szervezet csütörtökön.
2014. február 20., csütörtök | 16:23
Putyin békeombudsmanját küldi közvetíteni
Az orosz elnök, Viktor Janukovics ukrán államfő kérésére bevált "békeombudsmanját", Vlagyimir Lukint küldi Kijevbe, hogy közvetítsen a kormány és az ellenzék között - írta a Russia Today. Putyin és Janukovics ma telefonon beszéltek erről.
2014. február 20., csütörtök | 16:08
Ellenzéki politikus a HVG-nek: 50 kormánypárti átállna hozzánk
Átrendeződhet a kijevi parlament - mondta a HVG tudósítójának Oleh Kucen, a Szvoboda nevű ellenzéki párt kárpátaljai vezetője. Azt is elmondta, hogy Kárpátalján már nyugalom van, elfoglalták Ungváron a területi kormányzóság épületét és a tévét, és a rendőrök is átálltak az oldalukra.
2014. február 20., csütörtök | 16:07
Az OTP-t is érintik az ukrán zavargások
Az OTP Bank Ukrajna 140 fiókjából hatot zárva tart az ügyfelek valamint a munkatársak biztonsága érdekében – közölte az OTP sajtóosztálya csütörtökön. Az OTP Bank Ukrajna ügyfeleit a bank fiókhálózatának 95 százaléka változatlan minőségben szolgálja ki most is. Az OTP Bank Ukrajna felkészült a hrivnya leértékelésére. A bank nyitott devizapozíciói és kihelyezett hitelei szempontjából a nemzeti valuta árfolyamának alakulása kiszámítható és kezelt kockázatot jelent – olvasható a bank közleményében.
Kijev belvárosában sorra zárnak be a bankfiókok, evakuálják az ott dolgozókat, és kiürítik a pénzkiadó automatákat. Egyes benzinkutaknál hosszú sorok alakultak ki, miután elterjedt a hír, hogy hamarosan bezárják azokat.
2014. február 20., csütörtök | 16:03
Így engedik rá a tüntetőkre a "tituskikat"
Az alábbi videót a kijevi tudományegyetemnél rögzítették. Az akadémiát körbevették a tüntetők, és a rohamrendőrök vontak köré kordont, amikor megjelentek a tituskik, vagyis a vélhetően a kormány által felbérelt civil ruhás provokátorok. Most kivételesen nem fociszurkolónak öltöztek, hanem láthatósági mellényt és maszkot vettek fel, és baseballütőkkel, husángokkal kezdtek rendet tenni. Előbb eltakarították az akadémia autókijárójához emelt barikádot, majd nekiestek egy operatőrnek és ellopták a kameráját. Végül felsorakoztak a Berkut nevű különleges rendőri egység sorfala mögé és egy adott pillanatban megrohanták a tüntetőket. A rendőrök az egészet karba tett kézzel nézték.
Megkezdődött az EU-s külügyminiszterek rendkívüli értekezlete
Brüsszelben nem várnak tovább a Kijevben Viktor Janukoviccsal tárgyaló külügyminiszterekre (a franciára, a lengyelre és a németre), hanem elkezdik rendkívüli ülésüket az ukrán helyzetről.
2014. február 20., csütörtök | 15:54
67 rendőrt ejtettek foglyul a tüntetők
A kijevi tüntetők 67 rendőrt fogtak el - jelentette az AP hírügynökség.
2014. február 20., csütörtök | 15:50
Tüntetők állják el az utat a karhatalom elől
Újra feszült kezd lenni a helyzet a Majdan környékén. Tüntetők és trolibuszok zárják el a belügyi erők bázisának kapuit a Povitroflotszki sugárúton. A demonstrálók a Sevcsenka téren is készen állnak rá, hogy elállják az utat a rohamrendőrök járműi előtt.
2014. február 20., csütörtök | 15:40
Fotó: Megjelent egy harckocsi
Páncélozott személyszállító járművet (APC-t) fotóztak a kijevi parlament előtt.
| Fotó: AFP / Yury Kirnichny |
2014. február 20., csütörtök | 15:38
42 halott csak ma - ez még nem hivatalos szám
A Kyiv Post szerint 42 ember halt meg csak ma Kijevben. A számot ugyanakkor még nem erősítették meg hivatalosan.
2014. február 20., csütörtök | 15:30
Esti ostromra készülnek a Majdanon; Putyinék közbeléphetnek
A Majdanon arra készülnek, hogy a rendőrség és a belügyi csapatok meg fogják ostromolni a belvárosban lévő ellenzékiek központi táborát. Napnyugta után lehet számítani a támadásra, vannak olyan hírek mely szerint vidékről visznek katonai technikát Kijevbe. Nagyon feszült a helyzet, az itteni források szerint reggel óta már több mint százan haltak meg. Többségüket a rendfenntartó erők lövedékei ölték meg – mondta HVG-nek Szevgil Muszajeva újságíró.
A rendkívüli állapot életbe léptetéséhez a parlament kétharmados többsége kellene, de már nincs meg Janukovics mögött a szükséges támogatottság. Arról is terjednek pletykák, hogy Oroszország megelégeli azt, ami Ukrajnában zajlik, és Janukovics kérésére „segítséget” nyújt a felkelés leveréséhez. Nem tudni, hogy a segítség miből állna, de nem zárható ki az orosz erők megjelenése sem – tette hozzá.
2014. február 20., csütörtök | 15:29
Kemény lehet a tárgyalás Janukovics és a 3 EU-s külügyminiszter között
A tárgyalás az ukrán államfő és a francia-lengyel-német külügyminiszterek trojkája között már legalább 3 órája zajlik, és most szünetet tartanak.
Az EU külügyminszterei eközben Brüsszelben gyülekeznek, ahol az Ukrajna elleni szankciókról döntenek. A brüsszeli találkozón azonban még megvárják a kijevi tárgyalás eredményeit. Mint arról korábban beszámoltunk, fegyverembargóról, vagyonbefagyasztásról és utazási tilalomról dönthetnek. A szankciókkal az erőszak felelőseit kívánják sújtani.
2014. február 20., csütörtök | 15:18
21 éves önkéntes lányt lőttek agyon, vörös kereszttel a kabátján
| Fotó: Twitter/Euromajdan PR |
21 éves éppen hogy elmúlt Oleszja Zsukovszka, aki egészségügyi önkéntesként vett részt a harcokban a Majdanon. Munka közben nyakon lőtték, a VK közösségi oldalon beszámolt állapotáról, utolsó bejegyzése az volt: "Meghalok". Annak ellenére lőtték le, hogy óriási vörös kereszt virított a fehér kabátján. A halála előtti képen jól látszik a kezében lévő telefon, ahonnan utolsó üzenetét posztolta.
2014. február 20., csütörtök | 15:18
21 éves önkéntes lányt lőttek le, vörös kereszttel a kabátján
21 éves éppen hogy elmúlt Oleszja Zsukovszka, aki egészségügyi önkéntesként vett részt a harcokban a Majdanon. Munka közben nyakon lőtték, a VK közösségi oldalon beszámolt állapotáról, utolsó bejegyzése az volt: "Meghalok". Annak ellenére lőtték le, hogy óriási vörös kereszt virított a fehér kabátján.
| Fotó: Twitter / EuromajdanPR |
2014. február 20., csütörtök | 15:18
Kijevi magyar: nagyon nagy a félelem
Megkezdődött a tömeges felvásárlás, senki sem tudja ellenőrzés alatt tartani a randalírozó csoportokat - nyilítkozta a HVG munkatársának egy Kijevben dolgozó magyar üzletember.
2014. február 20., csütörtök | 15:16
Fosztogatnak a titushkik
Üzleteket, piacokat fosztogatnak Kijevben a titushkik, vagyis azok a gengszterek, akiket állítólag a kormány bérelt fel a tüntetők ellen. A EuroMaidan Twitter-oldala szerint a bűnözők iskolákat is elfoglaltak.
2014. február 20., csütörtök | 15:07
Fotó: Golyóálló mellényen keresztül lőhették le a tüntetőt
Korábban azt írtuk, golyóálló mellényt is átvivő lövedékekkel tüzelnek a tüntetőkre. A most érkezett kép kommentárja szerint ezt a mellényt egy halottról vették le.
| Fotó: Twitter/EuroMaidanPR |
2014. február 20., csütörtök | 14:59
Belügyminiszter: a rendőrök lőni fognak
Lőfegyvert kaptak a rendőrök, és törvényes keretek között használni is fogják azokat - mondta Vitalij Zakarcsenko belügyminiszter a Reuters szerint. Eddig hivatalosan nem erősítették meg a lőfegyverek használatát.
2014. február 20., csütörtök | 14:55
Bomlásnak indult a kormánypárt Kárpátalján
Kilépett az Ukrajnában kormányzó Régiók Pártjából (PR) csütörtökön az ukrán parlament öt kárpátaljai képviselője, köztük Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, miközben Kárpátalján egymás után jelentik be feloszlásukat a párt szervezetei.
2014. február 20., csütörtök | 14:53
Merkel telefonon győzködte Janukovicsot
Angela Merkel német kancellár csütörtökön felszólította az ukrán elnököt, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat az ellenzékkel, és figyelmeztette őt, hogy az időhúzás csak tovább mélyíti a konfliktust és felmérhetetlen kockázatokkal jár. Merkel telefonon azt mondta, hogy az Európai Unió, Németország és további partnerek is hajlandóak támogatni az ukrán kormány és az ellenzék tárgyalásait.
2014. február 20., csütörtök | 14:46
"Putyin pokla" - az ukrán helyzet a The Economist címlapján
| Fotó: Twitter/EuromaidanPR |
2014. február 20., csütörtök | 14:39
Orvlövészt fotóztak a minisztertanács épületének tetején
| Fotó: Twitter/EuromaidanPR |
2014. február 20., csütörtök | 14:33
Fotó: Félelem az arcon - fedezéket keres egy tüntető
| Fotó: AFP / Ria Novosti / Andrey Stenin |
2014. február 20., csütörtök | 14:26
"Férfiak, nők sírnak"
"Nyolc kiterített halottat láttam az utcán. Férfiak, nők sírnak. Ez az ország sokkban van" - írt drámai üzenetet a BBC egyik tudósítója.
2014. február 20., csütörtök | 14:23
Fegyverembargót vezethet be az EU
Szankciókkal bünteti az EU az ukrajnai erőszak felelőseit, és fegyverembargót is bevezethet az országgal szemben - derült ki abból a tervezetből, amelyet a Reuters megszerzett a EU-külügyminiszterek értekezletét megelőzően.
EU-tisztviselők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a szöveget még felülvizsgálják, és a végső döntést majd a külügyminiszterek hozzák meg.
2014. február 20., csütörtök | 14:17
Bekérette Ukrajna londoni nagykövetét a brit külügy
Bekérették Ukrajna londoni nagykövetét csütörtökön a brit külügyminisztériumba a súlyos kijevi erőszakcselekmények miatt. Azt közölték vele, hogy London elfogadhatatlannak tartja a Függetlenség terén összegyűlt békés tiltakozók elleni fellépést.
2014. február 20., csütörtök | 14:14
Ez a kép hihetővé teszi, hogy 54 halottja van a zavargásoknak
Halottak fekszenek kiterítve a szükségkórházzá alakított Hotel Ukrajnában csütörtökön.
| Fotó: Twitter/Euromaidan PR |
2014. február 20., csütörtök | 14:08
Egy belügyes is megerősítette, hogy éles lőszert és kalasnyikovokat osztottak ki nekik
Ellenzéki hírforrások szerint a belügyi egységek mesterlövészei éles lőszerrel fejre, nyakra és mellkasra célzott lövéseket adnak le a Függetlenség terét védő, illetve a kormánynegyedben előrenyomuló tüntetőkre. Videofelvételek tanúsága szerint kalasnyikovokkal is lőnek.
Egy nevét elhallgató belügyi forrás megerősítette, hogy a fővárosi kerületi rendőrkapitányságok vezetői éles lőszerekkel kalasnyikovokat osztottak ki a belügyi egységek tagjainak azután, hogy tucatjával ejtettek rendőröket foglyul a tüntetők.
2014. február 20., csütörtök | 14:07
Hosszú sorok a benzinkutaknál
Hosszú sorok alakultak ki a benzinkutaknál, miuátn elterjedt az a pletyka, hogy a kormány a hidak és a benzinkutak lezárására készül.
2014. február 20., csütörtök | 14:01
12 kormánypártinak van különvéleménye
A kormányzó Régiók Pártjának 12 képviselője kezdeményezte ellenzéki pártokkal közösen a parlament sürgős összehívását a súlyos belpolitikai válság megoldás
A kormánypárti képviselők mindkét szembenálló felet az erőszak beszüntetésére szólították fel, és arra, hogy kezdjenek "béketárgyalásokat" német, lengyel, orosz és amerikai közvetítéssel.
A Régiók Pártja a hírek szerint nem vesz részt a rendkívüli ülésen.
2014. február 20., csütörtök | 13:58
Lavrov a nyugati politikusokat és sajtót hibáztatja
Szergej Lavrov a nyugati politikusokat hibáztatta a kijevi zavargások miatt. A moszkvai diplomácia vezetője azt mondta, hogy a nyugati politikusok provokálják kijelentéseikkel az ukrajnai radikálisokat. Szergej Lavrov a nyugati sajtót azzal vádolta, hogy eltorzítja az Oroszországgal szomszédos országban zajló eseményeket.
2014. február 20., csütörtök | 13:52
Videó: Rendőrök tüzelnek a tüntetőkre, majd visszavonulnak
2014. február 20., csütörtök | 13:42
Átállt a tüntetőkhöz a kárpátaljai rendőrség
Több ezer tüntető előtt fogadott hűséget a népnek a Kárpátalja megyei rendőrség állománya csütörtökön Ungváron. Megfogadták, hogy nem hajtanak végre semmilyen bűnös parancsot.
2014. február 20., csütörtök | 13:39
Az UniCredit bezárja kijevi fiókjait
Az olasz UniCredit Bank csütörtökön bezárta valamennyi kijevi bankfiókját. Az intézkedésre azután került sor, hogy Kijevben csütörtök délelőtt radikális ellenzéki tüntetők ostromot indítottak a kormánynegyed ellen. A bank úgy tervezi, hogy pénteken újranyitja fiókjait.
2014. február 20., csütörtök | 13:32
Újraindítja a metrót az átállt polgármester
A kormányzó Régiók Pártjából kilépett polgármester újraindítja a kijevi metrót - írta a Kyiv Post egy Svoboda párti politikus szavaria hivatkozva.
2014. február 20., csütörtök | 13:27
AFP: 54 halottja van a zavargásoknak
54 ember halt meg az ukrán zavargások keddi fellángolása óta - jelentette az AFP a saját számításaira és az egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva.
2014. február 20., csütörtök | 13:24
Klicsko beszédet intézett a néphez
Az ellenzéki Udar (Ütés) párt vezetője, Vladimir Klicsko a Youtube-on intézett beszédet a néphez. Arról beszélt, hogy a kormányzat felfegyverzett huligánokat engedett szabadjára az utcán, azt a látszatot keltve, hogy a polgárok között van konfliktus. Klicsko szerint azonban a kormány provokációja nem fog célt érni.
2014. február 20., csütörtök | 13:19
Szükségállapot készülőben?
Helyi idő szerint 14.30-kor, tehát magyar idő szerint néhány perc múlva bevezethetik a szükségállapotot Ukrajnában - értesültek a tüntetők.
2014. február 20., csütörtök | 13:16
Szükségkórház lett egy hotel előteréből
A BBC tudósítója egy hotel aulájából jelentkezett be, ahol kórházi ellátásban részesítik a sebesült tüntetőket.
2014. február 20., csütörtök | 13:14
Az AP szerint 22 ember halt meg a csütörtöki harcokban
Korábban orvosok 13 holttestet számoltak össze, a Reuters fotósa viszont 15 halottat látott a Függetlenség téren. Az egészségügyi minisztérium szerint viszont még csak 7 a csütörtöki áldozatok száma, tehát a hírek eléggé ellentmondásosak.
2014. február 20., csütörtök | 13:09
BBC: Visszaszerezték területeiket a tüntetők
A BBC tudósítója úgy látja, hogy visszaszerezték szerdán elvesztett területeiket a tüntetők. Magyar idő szerint 13 óra körül éppen egy kicsit csendesebb volt a Majdan környéke, de ez nem maradhat sokáig így.
2014. február 20., csütörtök | 13:00
"Vérontás" – kilépett a kormányzó pártból Kijev polgármestere
A "vérontás" elleni tiltakozásul kilépett a kormánypártból Kijev polgármestere – adta hírül a Sky News.
2014. február 20., csütörtök | 12:54
Ellenzéki vezető: Nehezen tudjuk kordában tartani a tüntetőket
Az ukrán ellenzék egyik vezetője is elismerte csütörtökön, hogy nehezen tudják kordában tartani a tüntetőket.
Arszenyij Jacenyuk, a Haza párt parlamenti frakciójának vezetője a német, a francia és a lengyel külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után ismerte el, hogy az ellenzéki vezetők lassan már nem urai a helyzetnek. A találkozón a vérontás megállításáról és a válság további fokozódásának megfékezéséről volt szó. Jacenyuk szerint ezt egyetlen módon lehet elérni. "Fegyvermentes övezetet kell létrehozni, és a konfliktust át kell tenni az utcáról a parlamentbe" – mondta.
2014. február 20., csütörtök | 12:39
Az ukrán kormány 7 mai halottról tud
Az ukrán egészségügyi minisztérium hét ember, köztük két rendőr halálát erősítette meg a csütörtöki zavargások áldozatait összegző közleményében; a tárca szerint a három napja tartó összetűzéseknek összesen 35 halottja van.
A kijevi minisztérium szerint csütörtökön 60 sérülthöz hívtak mentőt, öt embert súlyos állapotban szállítottak kórházba. A zavargások kezdete, kedd óta 505 alkalommal riasztották a mentőket, és 292 ember szorult kórházi kezelésre.
Korábban az ukrán elnöki hivatal arról tájékoztatott, hogy rendőrök tucatjai vesztették életüket vagy sebesültek meg az ellenzéki tüntetők és a rendfenntartók kijevi összecsapásaiban. A Reuters szemtanúkra hivatkozva pedig azt jelentette, hogy 21 holttest hever az utcákon a kijevi Majdan közelében, s valamennyi áldozat civil.
Videó: Halálos lövést próbálnak megúszni a fegyvertelen tüntetők
2014. február 20., csütörtök | 12:22
Ez a fotó csak orvosoknak nem sokkoló
Töltényt távolítanak el egy férfi nyakából
Fotó: Facebook / Maidaners |
2014. február 20., csütörtök | 12:21
Kormánypárti képviselők is korlátoznák Janukovics hatalmát
Legalább 10 kormánypárti képviselő is támogatja azt az indítványt, hogy korlátozzák az elnöki hatalmat Ukrajnában - jelentette a BBC. Ez lehet a délutánra összehívott, ellenzékiek által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés forró témája.
2014. február 20., csütörtök | 12:14
Törvényes rendet követelnek az oroszok a pénzügyi segítség fejében
Az orosz kormány akkor teljesíti ukrán partnereinek tett ígéreteit, ha a szomszédos országban törvényes és hatékony lesz a hatalom - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön.
2014. február 20., csütörtök | 12:06
Rohamrendőrök vert serege, tüntetők ostrom alatt - további képek Kijevből
| Fotó: AFP / RIA Novosti / Andrey Stenin |
| Fotó: AFP / Sergei Supinsky |
2014. február 20., csütörtök | 12:03
Már orosz lapok is bírálják Janukovicsot
Az ukrán hatalomnak egyre kisebb a mozgástere a Vedomosztyi című orosz napilapnak a kijevi zavargásokkal kapcsolatos csütörtöki vezércikke szerint, a Kommerszant című újság pedig arra mutat rá, hogy Ukrajnában a hatalom és az ellenzék kezéből egyaránt kicsúszik az ellenőrzés.
A Vedomosztyi szerint a dolgozószobájába bezárkózott kijevi vezetés azzal szűkítette le saját mozgásterét, hogy utasításokat adott ki a tiltakozás leverésére, és elutasította a válság rendezését célzó párbeszédnek a lehető legnagyobb mértékű kiszélesítését, beleértve a külföldi politikusok bevonását. Az ukrán hatalom csak elterelő hadműveletnek szánta a keddig tartó "fegyverszünetet" – írják. Az ukrán államfő és környezete azonban alulbecsülte a tiltakozók erejét és lépéskényszerbe hozta saját magát, és a következő lépése csak ront a helyzeten.
Az orosz napilap szerint a Kreml politikai stratégái épp ezt akarták elérni, hogy Oroszország maradjon az ukrán állam egyetlen reménye.
A Kommerszant cikke szerint Oroszország nem siet hivatalos közvetítőként fellépni az ukrán válság rendezésében.
2014. február 20., csütörtök | 12:00
Zuhan a kijevi értéktőzsde indexe, ötéves mélyponton a hrivnya
A hrivnya árfolyama ötéves mélypontra esett csütörtök délelőtt, amikor a kijevi értéktőzsde irányadó mutatója háromszázalékos mínuszban állt. Csütörtök délelőtt egy dollár 9,1 hrivnyát ért, ami ötéves mélypont. A dollár szerdán egy rövid ideig szintén 9,1 hrivnyáig erősödött, majd korrekció hatására 9 hrivnyára gyengült. A hrivnya a leggyengébb 2008 december 18-án volt, akkor 1 dollár valamivel több mint 10 hrivnyát ért.
Ugyancsak az egyre fokozódó belpolitikai feszültség hatására csütörtökön délelőtt csaknem 3 százalékos gyengüléssel, 845,66 pontra, tavaly november óta legalacsonyabb szintre esett a kijevi értéktőzsde irányadó mutatója a szerdai záróértékhez képest. Eközben az ukrán CDS-felár, vagyis az államcsőd esetére kötött biztosítási csereügyletek (credit default swap, CDS) középárfolyama délelőtt 48 ponttal 1373 pontra, 2009 decembere óta legmagasabb szintre nőtt.
2014. február 20., csütörtök | 11:59
Vonattal hozza vidékről az erősítést a kormány
A BBC a Pravdára hivatkozva azt írja, 40 vonatkocsi hozza a közép-ukrajnai Kremencsukból a katonai erősítést Kijevbe.
2014. február 20., csütörtök | 11:56
Tihipko: teljesen kicsúszott a helyzet az ellenőrzés alól
A BBC csütörtöki híradása szerint Szerhij Tihipko, a Régiók Pártjának elnökhelyettese a kialakult helyzetben a legsürgősebb teendőnek tartja egyrészt a parlamenti elnök azonnali menesztését és a házelnöki tisztség átadását az ellenzéknek. Emellett javasolja egy új, minden frakció által támogatott miniszterelnök megválasztását, aki már kinevezése napján bemutatná kormányát és ismertetné a legsürgősebb tennivalókat. Tihipko szerint parlamenti tényfeltáró bizottságot kell alakítani, amely kivizsgálná az emberéleteket követelő eseményeket.
2014. február 20., csütörtök | 11:51
Óva intette az EU-t a szankcióktól Janukovics hivatala
"A szankciók csak kiéleznék a helyzetet, olajat öntenének a tűzre", és az "egyoldalú lépések" szakítópróba elé állítanák a megosztott országot - mondta Andrij Kljujev, a kijevi elnöki hivatal vezetője csütörtökön.
Az EU külügyminiszterei csütörtök délután Brüsszelben döntenek az Ukrajnával szembeni esetleges lépésekről. Korábban felmerült, hogy célzott szankciókat vezessenek be az ukrán vezetéssel szemben, azaz az erőszakért felelős személyekre beutazási tilalmat vessenek ki, befagyasszák európai vagyonukat, valamint meggátolják számukra, hogy üzleti tevékenységet folytassanak az unió piacain, illetve uniós cégekkel.
Értesülések szerint maga Andrij Kljujev - aki egyébként kiterjedt energiaipari érdekeltségekkel rendelkező oligarcha - is a szankcionálandó személyek között lehet.
2014. február 20., csütörtök | 11:42
Fotó: A golyóálló mellényt is átviszi a berkutosok gigatölténye?
A tüntetőkhöz közeli források szerint a Berkut erői olyan páncéltörő lőszert is használnak, amely lyukat üt a militáns tüntetők némelyike által viselt golyóálló mellényen is. A képet az Euromaidan twitteréről, az információt pedig a Kyiv Postról vettük.
| Fotó: Twitter |
2014. február 20., csütörtök | 11:33
Fotó: bizonyíték a mesterlövészek bevetéséről
| Fotó: Twitter / Mustafa Nayyem |
2014. február 20., csütörtök | 11:31
Felszólították a rendőröket, hogy álljanak át hozzájuk
A kijevi kormányellenes tüntetők vezetői felszólították csütörtökön az ukrajnai parlamenti képviselőket, hogy helyi idő szerint délután három órakor gyűljenek össze a törvényhozásban a válság rendezésének szentelt rendkívüli ülésre.
A vezetők a Majdanon lévő emelvényről kérték erre a képviselőket. Megígérték, hogy a titlakozók nem fogják elfoglalni a parlamentet, amelynek a dolgozóit már korábban kimenekítették az épületből.
Az ellenzéki szónokok felszólították a rohamrendőröket, hogy álljanak a nép oldalára. Arra is felhívták a figyelmüket, hogy joguk van a parancsmegtagadásra, ha éles lőszert kell használniuk a tüntetők ellen.
2014. február 20., csütörtök | 11:25
Tömegesen menekülnek a rohamrendőrök ezen a videón
Legalábbis annak az állítása szerint, aki feltöltötte a videót a Youtube-ra.
2014. február 20., csütörtök | 11:16
Több tucat sebesült és halott rendőr
Rendőrök tucatjai vesztették életüket vagy sebesültek meg az ellenzéki tüntetők és a rendfenntartók kijevi összecsapásaiban az ukrán elnöki hivatal csütörtöki közleménye szerint.
2014. február 20., csütörtök | 11:13
Janukovics a tüntetőkről: Ölni akarnak
Viktor Janukovics államfő keményen fogalmazott az ellenzékről egy csütörtöki közleményben, amelyet a BBC idézett.
Janukovics azt mondta, az ellenzéki vezetők csak azért kezdtek vele párbeszédet, hogy legyen idő a felkelők átszervezésére és felfegyverzésére. A tüntetők offenzívába keztek. Szervezett csoportjaik lőfegyvereket használnak, köztük mesterlövész fegyvereket is. Azért lőnek, hogy öljenek - olvasható az elnöki nyilatkozatban.
2014. február 20., csütörtök | 11:12
"Klicskót nem nagyon veszik komolyan, alig beszél ukránul"
"Klicskót túlértékelik a németek. Nem veszik komolyan a Majdanon, alig beszél ukránul" - nyilatkozta Marina Weisband, a német Kalózpárt ukrán születésű képviselője, aki nemrég tért vissza Kijevből. Weisband a Spiegel Online-nak adott interjújában azt mondta: a téren nacionalisták, ultrabalosok, nyugdíjasok is vannak, a színpadon verseket szavalnak, a keddi harcok kitörése előtt a tüntetők tanácstalanok voltak, irányítás nélkül.
"Majdnem minden második tüntető maszkot visel és olyan ruházatot, mellyel megvédenék magukat a rendőrség támadásaitól. Akkor féltem először, amikor át kellett szaladnom a téren, de mellémszegődött két maszkos tüntető, akik nagyon barátságosak voltak, de valószínűleg még fiatalkorúak" - mesélte a lapnak. A téren elmondása szerint két nagy frakció van: az ellenzékiek és a független polgári mozgalom, akiknek a szlogenük: "Majdan, politika nélkül". Utóbbiak közül sokan úgy gondolják: az ellenzékiek ugyanolyan korruptak, mint a kormány.
| Fotó: MTI / EPA / Zurab Kurcikidze |
2014. február 20., csütörtök | 11:10
A német külügyminiszter a találkozó előtt
Frank-Walter Steinmeier a 11-kor kezdődő kijevi találkozó előtt újságíróknak azt mondta: minden lehetőséget meg kell ragadni az erőszak beszüntetésére.
2014. február 20., csütörtök | 11:03
Pintérék ma reggel már összeültek
Pintér Sándor ma reggel összehívta az ukrán helyzettel kapcsolatos intézkedések összehangolására létrehozott operatív törzs ülését. A testület feladata, hogy az ukrajnai helyzettel összefüggő döntéseket előkészítse. Az ülésen részt vett a rendőrség, a katasztrófavédelem, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és az Országos Mentőszolgálat képviselői.
2014. február 20., csütörtök | 10:56
A folytatás: a csőcselék uralma vagy a mozgalom vérbefojtása
Miután a kijevi Majdanon mindkét tábornak sok halottja van, lehetetlenné vált az Ukrajnában kialakult helyzet békés rendezése – írta csütörtökön megjelent kommentárjában a Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap. A "Forrongó Ukrajna és a hidegháború" című írás szerzője, Soltész Árpád rámutat: az ellenséges táborok közötti megegyezés akkor is lehetetlen volna, ha "a háttérben tevékenykedő geopolitikai szereplők (Oroszország és Amerika)" nem tartanák életben a konfliktust.
A HN kommentátora szerint a kialakult helyzet legfőbb kérdése: Janukovicsnak van-e elegendő bátorsága és politikai támogatottsága ahhoz, hogy vérbe fojtsa a tüntetéseket és a fehérorosz minta alapján tekintélyuralmi rendszert hozzon létre, vagy az országot – legalább egy időre – "a lincselő csőcselék" uralja majd.
2014. február 20., csütörtök | 10:50
Mégis találkozni akarnak Janukoviccsal az EU-s külügyminiszterek
A német, a lengyel és a francia külügyminiszterek megerősítették a BBC-bnek, hogy bár valóban találkoztak az ellenzék képviselőivel, de továbbra is tervezik, hogy leülnek Viktor Janukovics elnökkel is. Ezzel cáfolják a korábbi híreket, miszerint bojkottálják a találkozót az ukrán vezetővel.
2014. február 20., csütörtök | 10:42
Több mint 50 rendőrt ejtettek túszul a felkelők
A túszul ejtett rendőröket felszerelésüktől megfosztva egy, a városháza melletti épületbe vezették, ahogy az a Twitteren egy brit újságíró által közzétett képen is látható. Christopher Miller szerint a foglyok több mint ötvenen vannak.
2014. február 20., csütörtök | 10:37
Már 15 holttestet számolt össze a Reuters fotósa
A korábbi tíz helyett már tizenöt halottról adott hírt a Reuters helyszíni kijevi tudósításában. A brit hírügynökség fotóriportere, Vaszilij Fedoszenko szerint tizenöt, takaróval lefedett holttest hever az utcán a kijevi Függetlenség tér két oldalán. Fedoszenko szerint a halottak mindnyájan civilek.
2014. február 20., csütörtök | 10:36
Egy rendőr is meghalt
A belügyminiszter tájékoztatása szerint a csütörtöki összetűzésekben egy rendőr halt meg és 29 megsebesült.
2014. február 20., csütörtök | 10:31
Már legalább 35 halott
A Kyiv Post és más lapok újságírónak összesítése szeirnt legalább 35 halottja van az összecsapásoknak. A legtöbbükkel rendőrök végeztek.
2014. február 20., csütörtök | 10:30
Cseh lap: geopolitikai változást hozhat az ukrán helyzet
Nem a "jóság" és a "gonoszság" áll szemben egymással Ukrajnában, az ottani események az ország egésze számára nagy tragédiát jelentenek - állítja csütörtöki kommentárjában a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
Ugyanakkor egyértelmű, hogy az a kormány, amely a tüntetők közé lövet, elveszti a jogát arra, hogy a belügyekbe való be nem avatkozás elvére hivatkozzon. Nagyon jó, hogy a máskor annyira bizonytalan Európai Unió most a Viktor Janukovics ukrán államfő elleni szankciókról beszél.
"Az ukrajnai konfliktus geopolitikai változásokat eredményezhet, mindennek gazdasági hatása is lehet Csehországra nézve. Ezért fontos arra emlékeztetni, hogy hosszú távon csak az a közösség lehet sikeres, amely képes értékeinek megvédésére" - zárja kommentárját a Hospodárské Noviny.
2014. február 20., csütörtök | 10:19
Lemondták a találkozót Janukoviccsal az uniós külügyminiszterek
A francia, a német és az lenygel külügyminiszternek csütörtök reggel kellett volna találkoznia Kijevben az ukrán elnökkel, a France24 azonban magyar idő szerint negyed 11-kor gyorshírben jelentette: biztonsági okokból a három miniszter lemondta a találkozót Viktor Janukoviccsal
2014. február 20., csütörtök | 10:06
10 halottat látott kiterítve a Reuters fotósa
A Reuters ukrán fotósa a Függetlenség téren (a Majdanon) tíz halottat látott kiterítve. Az újabb halottakról szóló beszámolók ellenére a zavargások áldozatainak hivatalos száma továbbra is 28.
A holttesteket takaróval letakarták,de annyi kiderült az fotós számára, hogy civil áldozatokról van szó.
2014. február 20., csütörtök | 10:05
Újabb épületeket ürítenek ki
Kiürítik a miniszterelnöki hivatalt, a parlamentet és a Kijev szállodát az ukrán főváros központjában - közölte csütörtökön a miniszterelnöki hivatal egyik illetékese.
2014. február 20., csütörtök | 09:59
7 halottat találtak egy hotelben
7 halott tüntetőt találtak a Kozatszkij hotelben – rendőrségi fegyverek végeztek velük. Hatan közülük nyakölvéstől haltak meg.
2014. február 20., csütörtök | 09:43
Több ukrán olimpikon hazamegy Szocsiból
Szerdán a NOB nem engedte az ukrán sportolóknak, hogy fekete karszalagot viseljenek, Szergej Bubka, az ukrán olimpiai bizottság elnöke megértő azokkal a sportolókkal, akik azt választják, hogy hazatérnek Kijevbe.
2014. február 20., csütörtök | 09:39
Égő emberek, elszabadult indulatok – újabb képek Kijevből
| Fotó: AFP / Louisa Gouliamaki |
| Fotó: AFP / Bulent Kilic |
2014. február 20., csütörtök | 09:30
Kiürítik a parlamentet, a tüntetőknél éles lőszer van
A tüntetők eljutottak csütörtök délelőtt az ukrán parlament épületéig, a rendvédelmi erők visszavonultak, ezután megkezdték az épület evakuálását.
Az egyik képviselő az újságírókkal közölte: utasítást kaptak az épület azonnali elhagyására. A tüntetőknél állítólag éles lőszer van. A Majdanon a tüntetők egyes hírek szerint foglyul ejtették a Berkut különleges rendőri erők egy csoportját. Laurent Fabius francia külügyminiszter a délelőtt folyamán Kijevbe érkezett, és találkozott az ellenzék vezetőivel.
2014. február 20., csütörtök | 09:27
A német külügyminiszter már Kijevben van
A Spiegel Online szerint Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter már megérkezett Kijevbe, ahol az ellenzék vezetőjével, a Németországban rendkívüli népszerűségnek örvendő Vitalij Klicskóval is találkozott. Steinmeier egy "levegővételnyi szünetet" kért mindkét féltől, hogy az erőszak alábbhagyjon.
2014. február 20., csütörtök | 09:26
Több tüntető megsebesült
A CNN azt közölte a Twitteren, hogy fegyverropogás hallatszik Kijevben, több tüntető a földre esett, a sérülteket hordágyakon viszik el.
2014. február 20., csütörtök | 08:54
A radikális ellenzék nem tartja be a fegyvernyugvást
A kijevi tüntetők radikális szárnya, a Jobb Szektor nevű csoport nem hajlandó betartani a "fegyvernyugvást", amelyben az ukrán államfő állapodott meg az ellenzék három vezetőjével. Dmitro Jaros, a Jobb Szektor vezetője közölte csütörtök reggel, hogy csoportja nem írt alá "semmilyen megállapodást", és nem hajlandó betartani a fegyvernyugvást –jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
2014. február 20., csütörtök | 08:32
Ismét kiújultak a harcok
A "fegyvernyugvás" ellenére újra éleződik a helyzet Kijevben: helyszíni beszámolók szerint a városközpontban rohamrendőrök csütörtök reggel ismét összecsaptak a tüntetőkkel, hang- és villanógránátokat vetnek be ellenük, gumilövedékekkel lövik őket.
A főváros főterén robbanások hallatszanak és sűrű fekete füst gomolyog. A tüntetők gumiabroncsokat égetnek, hogy füstfüggönnyel megakadályozzák a rohamrendőrök támadását, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálják őket.
A belügyminisztérium közben arról tájékoztatott, hogy a tüntetők "nyíltan" lőfegyvert használtak a rendőrök ellen. Huszonhárom rendőr megsebesült.
2014. február 20., csütörtök | 08:29
Orvlövészeket láttak a kijevi háztetőkön
A Sky News azt írja, egy hotel ablakból adtak le lövéseket Kijevben, és több ház tetején is orvlövészeket láttak, amint a tüntetőkre céloztak.
2014. február 20., csütörtök | 07:32
Tovább nőtt a halálos áldozatok száma
Már 28 halottja van a három napja kezdődött kijevi zavargásoknak – közölte az ukrán egézségügyi minisztérium. A tárca csütörtök reggeli összesítése szerint 445 sérülthöz hívtak mentőt és 287 ember szorult kórházi kezelésre. A kórházba szállítottak között 88 rendőr, hat újságíró, négy gyermek, illetve két külföldi állampolgár volt.
2014. február 20., csütörtök | 07:16
Ukrán külügyér: a radikálisok gyújtópalackos támadása miatt van minden
A gyújtópalackokat hajigáló radikális csoportok támadása vezetett a tüntetők és a rendőrség közötti összetűzésekhez, a helyzet súlyosbodásához az ukrán fővárosban, Kijevben - állította az ukrán külügyminiszter szerda este a CNN amerikai hírtévének nyilatkozva. Leonyid Kozsara még azelőtt beszélt erről, hogy a kormányzat fegyvernyugvásban állapodott meg az ellenzék vezetőivel. Kozsara szerint a rendőrök szigorú utasítást kaptak arra, hogy ne vessenek be erőszakot a tiltakozók ellen. "Ez a helyzet teljesen új számunkra. Soha nem szereztünk olyan tapasztalatot, hogy miként kell fellépni ennyi szélsőséges csoport ellen" - mondta.
Hangoztatta, "a kormány minden tőle telhetőt meg kíván tenni az erőszak megszüntetése, a rend helyreállítása érdekében". Készek az ellenzékkel folytatandó párbeszédre is az ukrán alkotmányról. Viktor Janukovics elnök a rendezés leghatékonyabb eszközének a tárgyalásokat tekinti - tette hozzá Kozsara. "Nagyon fontos számunkra, hogy miképpen reagál a nemzetközi közösség a történtekre" - folytatta. Ezért felhívta Ukrajna nemzetközi partnereinek figyelmét arra, hogy tanúsítsanak maximális objektivitást, kiegyensúlyozottságot a helyzet értékelésekor. Nem szabad ugyanis olyan ítéletet alkotni, amivel csak tovább mélyül a válság - vélekedett az ukrán diplomácia feje.
2014. február 20., csütörtök | 07:09
Rendkívüli ülés lesz ma Brüsszelben
Az ukrajnai helyzet felmérésére Kijevbe látogat csütörtökön Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter. Az ukrán fővárosban a kormány és az ellenzék képviselőivel is találkoznak. A három tárcavezető Kijevből Brüsszelbe repül, ahol megbeszéléseikről tájékoztatják az uniós partnereiket. Az EU tagállamainak külügyminiszterei ugyanis még csütörtökön rendkívüli ülést tartanak a belga fővárosban az ukrán helyzetről. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője már szerdán bejelentette: az Európai Unió meg fogja vizsgálni a szankciók lehetőségét az ukrajnai erőszakos események felelőseivel szemben.
| Fotó: MTI / EPA / Szerhij Dolzsenko |
2014. február 20., csütörtök | 05:30
Kerületi irodát ostromoltak az éjjel
Szerda éjjel tüntetők akartak behatolni Kijev egyik kerületének önkormányzati hivatalába. A tájékoztatás szerint mintegy száz, baseballütővel felszerelkezett ember próbált meg - egyelőre sikertelenül - erőszakkal bejutni az épületbe, ahol bent tartózkodott a kerület elöljárója is.
A tömegből gyújtópalackokat is hajigáltak. Az ismeretlenek felgyújtották a helyszínre kiérkezett rendvédelmi erők legalább két gépkocsiját.
2014. február 20., csütörtök | 05:27
Leállt a vasúti közlekedés Lemberg és Kijev között
Határozatlan időre leállt a vasóti közlekedés Lemberg és Kijev között - közölték az ukrán vasutak. Lilija Krinyickaja, a társaság lembergi részlegének szóvivője elmondta, hogy erről táviratban kaptak értesítést Kijevből. A leállás oka hivatalosan az, hogy Nyugat-Ukrajna egy térségében (Tyetyerev-Korosztyeny) a víz elmosta a vágányokat, és ezért ezen a szakaszon nem tudják fogadni a nyugati irányból érkező szerelvényeket.
A helyi sajtó adatai szerint leállították a vonatok indulást Lembergből, a már úton lévő szerelvények pedig visszatérnek. Szerdán olyan hírek terjedtek el, hogy pokolgépet helyeztek el két vonaton, amelyek a Lemberg-Kijev, illetve az Ivano-Frankivszk-Kijev vonalon közlekedtek. A szerelvényeket a nyílt pályán megállították. Az ukrán vasút arról is tájékoztatott, hogy február 12. és 14. között számos névtelen bejelentést kaptak arról, hogy pokolgépes robbantások lehetségesek több kijevi pályaudvaron. A bejelentések azonban egytől-egyig hamisnak bizonyultak.
2014. február 20., csütörtök | 02:30
"Kijevnek az IMF-hez kellene fordulnia"
Ukrajna alapvető problémája a gazdasági válság, az országnak ezért segítségért kellene fordulnia a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) - jelentette ki szerdán Jack Lew amerikai pénzügyminiszter. "A középpontban a gazdasági válság áll náluk, amit kezelniük kell majd" - hangoztatta Lew egy washingtoni gazdasági konferencián. "A legjobb eljárás ehhez Ukrajna számára az lenne, ha eljönne az IMF-be, és lenne egy olyan programcsomagja, amelynek keretében gazdasági reformokat vezetne be, és megkapná a szükséges segítséget, cserébe a gazdaság helyreállításáért tett lépésekért" - tette hozzá.
2014. február 20., csütörtök | 00:20
Rasmussen: a hadsereg bevetése súlyosan ártana
Súlyosan ártana a NATO és Ukrajna kapcsolatának az ukrán haderő bevetése a tiltakozók ellen - tudatta szerda este rövid közleményben Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár. A kommüniké ezen kívül mindössze annyit tartalmaz, hogy Rasmussen erőteljesen felszólítja az ukrán kormányt, hogy tartózkodjon a további erőszaktól.
Pár órával korábban a NATO európai erőinek főparancsnoka, Phil Breedlove tábornok a Twitteren közzétett rövid üzeneteiben szintén arra szólította fel a "felelős vezetőket", hogy kerüljék el a hadsereg bevetését az ukrán nép ellen. Breedlove egyúttal felszólította az ukrán haderő új vezetését, hogy kezdjen párbeszédet a NATO-val, hogy a kialakult helyzetet békésen rendezni lehessen.
2014. február 19., szerda | 22:14
Tűzszünet
Arszenyij Jacenyuk ellenzéki vezető bejelentette, hogy a karhatalom ma estáére tervezett támadása elmarad, fegyvernyugvás lép életbe - írja az Euromaidan a Radio Svobodára hivatkozva.
Jacenyuk megjegyezte: a hatalom rendkívüli állapot bevezetését tervezte és egy éjszakai roham indítását (a Majdanon), ezt azonban lefújták. "A mai találkozót követően világosan kijelenthető, hogy nem fognak rohamozni" - mondta az ellenzéki politikus. Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője az államfővel folytatott megbeszélést követően újságíróknak elmondta, hogy a tárgyalások következő fordulója csütörtökön lesz.
2014. február 19., szerda | 21:52
Janukovics azt ígérte, nem támadnak a tüntetőkre
Az ukrán ellenzék vezetői tárgyaltak Viktor Janukovics elnökkel, aki azt ígérte, hogy nem indítanak támadást a tüntetők ellen - írja az Euromaidan Twitter-oldala Vlagyimir Klicskóra hivatkozva.
2014. február 19., szerda | 21:05
Az ENSZ-főtitkár is megszólalt
Ban-Ki Mun azt mondta az erőszak minden formája megengedhetetlen, akármelyik oldal alkalmazza. Nyilatkozatában sürgeti az ukrán hatóságokat, hogy hagyjanak fel a túlzott mértékű erőszak alkalmazásával és tartsák be a nemzetközi emberi jogi normákat. (BBC)
Néhány szó a szerzőről
Írta Hírmorzsák 23:00. Kategória Főoldal, Világ . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

