Harminchárom késszúrással végzett élettársával
Fegyházról börtön fokozatban letöltendő szabadságvesztésre változtatta a Fővárosi Ítélőtábla a most 64 éves P. Imre 15 éves időtartamú büntetését.
A férfi a negyven éves élettársát gyilkolta meg harminchárom késszúrással még 2011. szeptemberében.
A Fővárosi Ítélőtábla – a vádlott és védője fellebbezését követően – a közelmúltban hirdetett ítéletet abban az ügyben, amelyben első fokon az Egri Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek P. Imre gyöngyösi lakost, amiért őt 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta, illetve mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától is eltiltotta tíz esztendőre. A jogorvoslati kérelem arra irányult, hogy a bíróság állapítsa meg, a vádlott erős felindultságból követte el tettét. Az emberölés ezen privilegizált esete ugyanis jóval enyhébben büntetendő, tehát igen nagy volt a tét.
A másodfokon eljáró tanács azonban úgy találta, hogy a vádlotti fellebbezés nem állja meg a helyét, ezért annak nem adott helyt. Ugyanakkor megállapította az ítélőtábla azt is, hogy a Büntető Törvénykönyv legutóbbi módosítása kedvezőbb lehetőséget nyit meg a terhelt számára, így mód van fegyház helyett a börtön fokozat meghatározására is, amit az ítélőtábla meg is tett, kimondva azt is, hogy P. Imre a büntetés kétharmadának kitöltését követően helyezhető feltételesen szabadlábra.
A terhelti, védői fellebbezés kapcsán a másodfokú bíróság teljes mértékben osztotta az Egri Törvényszék okfejtését arra vonatkozóan, hogy az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének törvényi feltételei nem állnak fenn maradéktalanul, mivel nem állapítható meg a vádlott indulatát kiváltó olyan ok, amely méltányolható, erkölcsileg menthető lenne. Különösen azért nem, mert a két ember együttélése során már többször előfordult, hogy N. Katalin elköltözött közös otthonukból és más férfiakkal is alkalmi szexuális kapcsolatot létesített. Ennek következtében pedig P. Imrét nem érte váratlanul az újabb eset, számára ez nem volt szokatlan.
Ami pedig magát a szankciót szükségessé tévő cselekményt illeti: az 1971-es születésű sértettel még 2011. szeptember 11-én, vasárnap délután végzett a vádlott saját, a gyöngyösi toronyházként ismert épületben lévő lakásán. Közel 13 esztendei együttélés végére tett ezzel pontot az akkor 61 éves férfi. A párjával együtt töltött időszak viharokkal volt teljes – derült ki a büntetőeljárás során. Az életét állami gondozásban kezdő, majd nevelőszülők által felnevelt áldozat kétségkívül több alkalommal is megcsalta élettársát, illetve elköltözött tőle. Ezen a végzetes napon is a holmijáért ment a férfi tulajdonában lévő közös lakásukba.
Beszédbe elegyedtek és a vádlott megkérdezte a sértettől, hogy miért nem marad vele, miért költözik az anyjához, hiszen ott a testvérével nem tud igazából kijönni. N. Katalin ekkor közölte a férfival, hogy nem az anyjához költözik, hanem N. Jánoshoz, akit a keresztapjának mondott. „Annak a cigánynak vagy a kurvája” – reagált a bejelentésre P. Imre, aminek nyomán a nő is emelt hangon válaszolt, majd a további üvöltözés közepette a vádlott arcába kapott és megcsikarta. P. ekkor egy fiókból előhúzott egy házilag készített, pontosan 12,5 centiméteres pengehosszúságú csontozó kést, amivel mellkason döfte a nőt, majd újra és újra – összesen 33 alkalommal – szúrt.
Az Egri Törvényszék ítéletében kimondottak szerint: „A szúrások közben – pontosan nem állapítható meg, hányadik szúrás után – a sértett az előtérben fejjel a fürdőszoba nyitott ajtókeretének hanyatt esett... A vádlott a szúrásokat a sértett földre zuhanása után sem hagyta abba, bal kezével a sértett nyakára támaszkodva továbbra is támadta a sértett mellkasát, abba összesen 33 alkalommal szúrt bele, az utolsó szúrásnál – ami feltehetőleg nagy erejű volt – a kést markolatig benyomta, s azt a sértett testében hagyta. A sértett az elszenvedett szúrásoktól néhány perc alatt meghalt.”
A tettét követően a férfi átöltözött és a tulajdonában lévő halmajugrai házához motorozott. Öngyilkossági szándékkal felment a padlásra, ahol több cigarettát elszívott. A padlás fedélszékét az önakasztáshoz alacsonynak találta, ezért lement onnan, majd felült a motorjára és az Egri Rendőrkapitányságra hajtott, ahol végül feladta magát.
cita: Nem állapítható meg a vádlott indulatát kiváltó olyan ok, amely méltányolható lenne.
N. Katalin igen súlyos sebesüléseket szenvedett el
Az orvos szakértői szakvélemény szerint a mellkason, a jobb és bal felkaron, továbbá az alkaron, a jobb és bal kézen 33 rendbeli, eltérő mélységű szúrt, helyenként metszett sérülés volt. A szúrt sebek közül 15 a mellüreget megnyitotta, 8 a bal, 2 a jobb tüdőt, 3 a bal szívfelet, 1 a szív jobb pitvarát sértette meg. Egy rendbeli jobb tüdőn áthatoló szúrás a gerinc jobb oldalát elérte, a bordaközi izmok között végződött. Ezeknek a szúrásoknak a csatornája eltérő hosszúságú volt, 6 és 13 centiméter között változott. A nyakon 6x1,2 centiméteres halvány-szederjes bőrterület alakult ki, aminek a vetületében a pajzsporc eltörött.
A privilegizált eset megállapításának feltételei
Az erős felindulásban elkövetett emberölést az valósítja meg, aki mást méltányolható okból származó erős felindulásában megöl. Az erős felindulás fennállását és annak fokát az elkövető konkrét pszichikai tulajdonságai alapján kell megítélni, amihez nem csak a cselekményt közvetlenül megelőző események, hanem az összes körülmény kölcsönhatásának és folyamatának az elemzése ad eligazítást. A másik feltétel az, hogy az erős felindulás méltányolható, az elkövető személyén kívül álló, erkölcsileg bizonyos fokig menthető okból fakadjon. A privilegizált bűncselekmény megállapíthatóságának harmadik feltétele a rögtönös végrehajtás.

