Közzététel:2014. február 23., vasárnap
Írta Hírmorzsák
Ukrán válság: Tízezrek búcsúztak az áldozatoktól
.jpg)
A most szabadult Timosenko is beszédett mondott a 82 halott búcsúztatóján Kijevben. A kormányellenes tüntetéseket kísérő erőszak áldozataira emlékeztek a kijevi Függetlenség terén szombaton, ott tartották a 82 halálos áldozat egyikének a gyászszertartását is.
A börtönéből most kiszabadult Julija Timosenko volt kormányfő helyszíni beszédét megelőző szertartáson részt vevő több tízezres tömegből sokan mobiltelefonjaikkal és mécsesekkel világítottak a tüntetők és a rohamrendőrök keddi és csütörtöki összecsapásaiban elesettekre emlékezve.
A színpadon az áldozatok portréja is feltűnt, a mikrofonokra fekete szalagokat akasztottak. Sokan virágokkal érkeztek a térre, a szertartás alatt templomi kórus énekelt.
Az áldozatul esett egyik tüntető holttestét nyitott koporsóban vitték a térre, a szertartás végén helyezték rá a fedelet. A férfi orvlövészek áldozata lett. A beszédekben emlékeztettek arra, hogy sokan barikádharcokban estek el.
A Függetlenség terén tartott beszédében Timosenko hősöknek nevezte a tüntetőket. Hangoztatta, hogy a vérontásért felelős emberek a "legkegyetlenebb" büntetésben részesülnek majd. "Évszázados szégyen lenne, ha megbocsátanánk nekik" - hangoztatta.
"A legfontosabb, hogy méltóvá váljunk azoknak az emlékéhez, akik életüket áldozták" - hangoztatta Julija Timosenko.
Közben az ukrán parlament által menesztett államfő azt mondja nem távozik, Janukovics legitim elnöknek tekinti magát.