Főcím
Közzététel:2014. január 10., péntek
Írta Hírmorzsák

Az irániak szerint sikerült mindent tisztázni az atomprogram ügyében


Sikerült megválaszolni az iráni nukleáris megállapodás végrehajtásával kapcsolatos nyitott kérdéseket – jelentette be pénteken a teheráni televízió. Más források egyelőre nem erősítették meg az iráni közlést.
"Megoldást találtunk minden függőben maradt politikai és műszaki nézeteltérésre a genfi megállapodást illetően, és a végrehajtása már csak az érintett fővárosok jóváhagyásától függ" – fogalmazott Abbász Arakcsi külügyminiszter-helyettes.
A tárgyalás Genfben voltak csütörtökön és pénteken, az iráni delegáció és az 5+1-es országcsoportot (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország és Németország) képviselő Helga Schmid európai uniós politikus, az EU diplomáciáját irányító Catherine Ashton helyettese egyeztetett.
Az Európai Unió egyik szóvivője a teheráni bejelentéssel kapcsolatban azt mondta, hogy tudomása szerint a tárgyalásokat még nem fejezték be.
Genfben tavaly november 24-én abban állapodtak meg arról, hogy Irán hat hónapra visszafogja nukleáris fejlesztéseit, és ezalatt az idő alatt kidolgozzák a végleges megállapodást az iráni atomprogramról. Az átmeneti időszakban a Nyugat az iráni engedményért cserében enyhít a gazdasági szankciókon.
Arakcsi nem mondta meg, hogy mikor kezdődik a megállapodás végrehajtása. Diplomáciai források szerint január 20-a merült fel javaslatként a korábbi, bécsi és genfi szakértői tárgyalásokon.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 10:31. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 10:31. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Az irániak szerint sikerült mindent tisztázni az atomprogram ügyében"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon