Főcím
Közzététel:2014. január 22., szerda
Írta Hírmorzsák

Tízezer fős katonai jelenlétet tervez Washington Afganisztánban


Az amerikai vezetés azt mérlegeli, hogy a nemzetközi katonai misszió ez év végi lejártát követően két évig az Egyesült Államok még mintegy 10 ezer fős katonai jelenlétet tart fenn Afganisztánban - írták szerdán amerikai napilapok. 
A The Wall Street Journal (WSJ) és a The New York Times is úgy tudja, hogy ezt a létszámot és időtartamot tartalmazza az a javaslat, amelyet az afganisztáni nemzetközi erők (ISAF) parancsnoka, Joseph Dunford tábornok a múlt héten ismertetett a Fehér Házban.  
A kommentátorok szerint nem elsősorban a tervezetett misszió létszáma, inkább az időtartama meglepő, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok tíz évre, 2024-ig szóló kétoldalú biztonság megállapodást tervez aláírni Afganisztánnal. A WSJ cikke szerint a kétéves küldetés elegendő időt biztosítana arra, hogy az amerikaiak segítsék az afgán hadsereg kiképzését és műveleti felkészítését, ugyanakkor Barack Obama elnöknek is lehetőséget adna arra, hogy 2017-ben úgy távozzék posztjáról, hogy elmondhatja, véget vetett a leghosszabb amerikai háborúnak. A harcoló nemzetközi erők korábbi bejelentés szerint ez év végéig fokozatosan vonulnak ki Afganisztánból. 
A szerdai lapértesülések szerint a 10 ezer amerikai katona mellé más NATO-tagországok összesen további 2-3 ezer főt küldenének, így az összlétszám elérné azt a 12 ezer főt, amelyet az amerikai védelmi tárca már egy évvel ezelőtt nyilatkozataiban is emlegetett. 
Az amerikai tervek végrehajtásának feltétele, hogy Hamid Karzai afgán elnök aláírja a kétoldalú biztonsági megállapodást.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 9:55. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 9:55. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Tízezer fős katonai jelenlétet tervez Washington Afganisztánban"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon