Főcím
Közzététel:2014. január 22., szerda
Írta Hírmorzsák

Sovereign az áfacsaló cukros cég?


Az Index több meg nevezett hírforrásra hivatkozva azt írja, hogy a Sovereign az a cukormárka, amelyre az adóhivatal a múlt héten csapott le. A hírportál arra is rámutat, hogy a Sovereign cukrot legutóbb a Tescóban, a Lidlben, a Penny Marketben és a CBA-ban árulták, korábban pedig több más ismert láncban is találkozhattunk vele. Az Index megkereste az áruházláncokat is az ügyben.

A Penny azt válaszolta, hogy "anyavállalatuk központi szabályzata alapján sajnos nem áll módukban válaszolni a feltett kérdésekre." A CBA azt írta: "Sokféle cukrot árusítunk, nem kizárható, hogy franchise rendszerünkben előfordulhat az említett csomagolású termék." Hozzátették: "nincs tudomásuk" arról, hogy a NAV közleményében az említett cukormárkáról lenne szó, mivel a közleményben nem szerepelt a cukor neve. A Tesco az Indexnek azt írta, a NAV közleményének értelmezése nem az ő feladatuk és a NAV sajtóosztályához irányították a híroldalt. Azt bevallották, hogy polcaikon többek között a Sovereign cukor is megtalálható. A Sovereign nem válaszolt az Indexnek.

Több milliárd forintos áfacsalást tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága egy cukor- és étolaj-kereskedelmi cégcsoportnál - közölte múlt hét pénteken a NAV. Azt írták, a céghálózat felgöngyölítése jelenleg is zajlik.

Az értékesítési láncban résztvevő társaságok összesen több mint 50 millió kilogramm kristálycukrot és 3 millió liter étolajat hoztak be az országba, melynek értéke meghaladja a 12 milliárd forintot. Az adóellenőrök megállapítása szerint a bevallani és megfizetni elmulasztott áfa összességében elérheti a 3,5 milliárd forintot. A cégcsoport üzleti kapcsolatainak felgöngyölítése, partnereinek feltérképezése után további hatósági intézkedések várhatók - tették hozzá.

A költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében a NAV eddig összesen 337 millió forintot és 17 700 eurót zárolt, valamint öt ingatlant és hat tehergépjárművet foglalt le. Mindeközben a szlovák adóhatóság a maga illetékességi területén vizsgálódott és tárta fel a hálózat szlovák ágát.

Mint kifejtették: a cégcsoport egyik tagjánál még 2013 márciusában indított adóellenőrzést a NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága. Az ismert cukormárkát forgalmazó nagykereskedelmi társaság Szlovákiából több milliárd forint értékű cukrot és étolajat hozott be az országba, a szomszédos országból érkező információk, és a NAV saját informatikai rendszerének adatai azt mutatták, hogy a cég a közösségen belüli termékbeszerzését nem vallotta be.

A NAV országos akció keretében ellenőrizte a szlovák állam felől érkező kamionokat, célzottan figyelve a társaság közúti áruforgalmát. Egy közbeiktatott raktárban előkerültek a társaság működésére és kapcsolataira vonatkozó dokumentumok, amelyekből egy mesterségesen létrehozott céghálózat képe rajzolódott ki a revizorok számára. Kiderült, hogy az elsőként vizsgált társaság egy szlovákiai cégtől összesen 12 milliárd forint értékben vásárolt kristálycukrot és étolajat, amelyet két adóminimalizáló magyar vállalkozás közbeiktatásával négy kiskereskedelmi áruházláncnak értékesített.

A kimenő számlákat tételesen követve az adóellenőrök az érintett kiskereskedelmi áruházláncoknál is folytatták a vizsgálódást és ellenőrizték a számlákon rögzített gazdasági események valóságtartalmát. Felfigyeltek arra, hogy a cukorkereskedelmi cégcsoportnak még vannak fennálló követelései az áruházakkal szemben, mivel azok általában 60-90 napos fizetési határidővel egyenlítik ki beszállítóik számláit. A NAV ezen követeléseket haladéktalanul ideiglenes biztosítási intézkedés alá vonta, a leszállított áruk ellenértékét lefoglalta.

Az egyik cég az adóellenőrzés megkezdését követően egy osztrák pénzintézetnél nyitott bankszámlát, melynek zárolása érdekében a NAV soron kívül megkereste az osztrák adóhatóságot. A céghálózat egy másik tagja pedig úgy akarta elkerülni követeléseinek lefoglalását, hogy a már leszállított cukor ellenértékét felszólításra sem volt hajlandó leszámlázni a kiskereskedelmi áruháznak. Az áruház végül önszámlát állított ki és annak teljes összegét átutalta a NAV végrehajtói letéti számlájára.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 9:58. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 9:58. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Sovereign az áfacsaló cukros cég?"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon