Főcím
Közzététel:2014. március 7., péntek
Írta Hírmorzsák

Lebontják Őszödön a kormányüdülőt

A több okból is híres helyszín gyerektáborként újul meg.
Az üdülőfelújítási program részeként gyermekek, nagycsaládosok, fogyatékkal élők pihenésére is alkalmas tábor épül a balatonőszödi kormányüdülő helyén - tudta meg a Magyar Nemzet Guller Zoltán miniszteri biztostól.
Az Erzsébet-prgram végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos a lapnak elmondta: egy tavalyi törvénymódosítás értelmében az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. gondozásába került több állami ingatlan, köztük az őszödi létesítmény és a zánkai gyermektábor. Az utóbbinál a rekonstrukció már elkezdődött. A cél az, hogy elsősorban az Erzsébet-program részeként szervezett táborokra és szociális üdülésekre alkalmas üdülőhálózatot építsenek ki.
Orbán Viktor 1998-ban, a balatonőszödi kormányüdülőben.
Orbán Viktor 1998-ban, a balatonőszödi kormányüdülőben.
Fotó: 
A miniszteri biztos a lap szombati számában a szociális üdültetés pénzügyi hátterét biztosító Erzsébet-utalvány eredményeiről elmondta: az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. több mint 120 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ami megfelel a célkitűzéseknek. Az utalványok kétharmada a piaci szféra dolgozóihoz, egyharmada az állami szektor alkalmazottjaihoz került. Hozzátette, idén is hasonló eredményekre számítanak.

Az utalványrendszer miatt kezdődött uniós eljárást firtató kérdésre Guller Zoltán közölte: az ügy tavaly nyár óta az Európai Bizottságnál van, de azóta nem érkezett megkeresés ezzel kapcsolatban.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 23:21. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 23:21. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Lebontják Őszödön a kormányüdülőt"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon