Főcím
Közzététel:2014. március 13., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Kirúgták az amerikaiak a Kuruc.info tulajdonosát

A Kaliforniában élő Varga Béláról csak most tudta meg dzsesszzenekara, hogy ő áll a Kuruc.info mögött. A zenekar tagjai úgy döntöttek, minden kapcsolatot megszakítanak a szélsőjobbos zongoristával.
Kirúgta Varga Bélát az az amerikai dzsesszzenekar, amelynek a zongoristája volt, miután kiderült számukra, hogy ő a Kuruc.info tulajdonosa – közölte a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) nevű zsidószervezet a honlapján.
2012 óta ismert, hogy Varga áll az uszító jobbos hírszájt mögött. Varga Béla interjút is adott a hvg.hu-nak, amelyben egyebek mellett azt mondta, hogy ő nem tulajdonosa és számlakezelője a Kuruc.infónak, de a szájt által képviselt nézetekkel egyetért.
Fotó: 
A zenekar vezetője, Bruce Oliver azt mondta, sokként érte zenekarát a hír, hogy zongoristájuk a Kuruc.info tulajdonosa. A zenekar tagjai megbeszélték az ügyet, és úgy döntöttek, hogy megszüntetik Varga tagságát, sőt a kapcsolatot is megszakítják vele. "A helyzet nagyon kínos, de eddig csak mint zenészt ismertük Vargát" – fogalmazott Oliver.
Varga a kalifolniai Healdsburgben él, borászattal is foglalkozik. A rendszerváltás idején költözött az USA-ba. Dzsesszzongoristaként nagy sikereket ért el, de a mostani ügy törést okozhat a karrierjében. A TEV szerint Varga San Franciscóban polgári kört szervezett, és a nyíltan antifasiszta emberekkel szemben gyakran él a telefonos gyalázkodás eszközével. A Facebookon lelkesen osztja a Kuruc.info tartalmait. Tavaly novemberben a San Francisco Chronicle cikkezett róla, Varga nem állt szóba a cikk szerzőjével.
Az Egyesült Államok hatóságai arra hivatkozva hagyják működni a szélsőséges szájtot, hogy megszüntetése súlyosan megsértené a szólás- és véleményszabadság alapjogát. Csak abban az esetben lépnének fel ellene, ha a gyűlöletkeltés közvetlen és azonnal veszélyt jelentene valakire nézve.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 5:03. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 5:03. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Kirúgták az amerikaiak a Kuruc.info tulajdonosát"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon