Főcím
Közzététel:2014. február 3., hétfő
Írta Hírmorzsák

Tüntetők gazdák zárták le Tiszafürednél a 33-as főút felét

Elég volt a szocialisták hangulatkeltéséből a Hortobágyon! – ezzel a mottóval demonstrálnak gazdák Tiszafürednél a 33-as út Debrecen felé vezető oldalán. A félpályás útlezárás tíz órakor kezdődött, körülbelül kétszáz gépjármű és kétszázötven ember vonult fel az útra zászlókkal, transzparensekkel, és még további traktorokat, személygépkocsikat várnak. A várhatóan délután három óráig tartó megmozdulás alatt a forgalmat rendőrök irányítják.
Márkus László, az egyik szervező, a Tiszafüredi Aranykorona Gazdakör elnöke azt mondta: válaszul az elmúlt héten Berettyóújfalunál szervezett demonstrációra ezen a megmozduláson azok a gazdálkodók akarják hallatni a hangjukat, akik a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság haszonbérleti pályázatain állataik számára jogszerűen legelőhöz jutottak.
A demonstráció Gőgös Zoltánra, az MSZP országgyűlési képviselőjére van "kihegyezve", aki azt állította, hogy "hátszéllel" olyanok nyertek a pályázaton, akiknek semmi közük a földhöz – fogalmazott Márkus László.

Ezt a valótlanságot visszautasítják mindazon gazdák nevében, akik a magyar termőföld okszerű, természetbarát művelését és védelmét élethivatásuknak tekintik – fogalmazott.
Márkus László kitért arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja a HNP-t érintő földhaszonbérleti szerződéseket.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem a vizsgálattal van bajuk, állnak elébe, de ha elhúzódik, akkor letelik a harmincnapos szerződéskötési határidő, és akkor újabb pályázatokat kell kiírni, ami egy év kiesést jelent a gazdáknak.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:43. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:43. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Tüntetők gazdák zárták le Tiszafürednél a 33-as főút felét"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon