Trükkök segítenek: Nagy Edmond keveri ikerfiait
Trükkök segítségével próbálta megkülönböztetni iker-fiait Nagy Edmond (35), aki – bár a kicsik már kilenc hónaposak – mind a mai napig nehezen azonosítja őket.
Egyből kettő lett – mutatja a szerelem dupla, de megszólalásig, azaz még csak a gügyögésig is egyforma eredményét a Megasztár első szériájából ismert énekes.
A jelenleg a férfi szüleinél élő Edmond és Margaréta (26) meglepődött, amikor kiderült, hogy két gyermekre számíthatnak. A fiúk egypetéjű ikrek, olyannyira egyformák, hogy a szülők az első három hónapban csak a különböző színű cumijuk segítségével azonosították őket.
A cumikat azonban sajnos hamar kiköpték, ezért következett a ruhatrükk. De ez sem vált be az apukánál, mert Edi hazatérve a stúdióból – ahol hamarosan megjelenő harmadik lemezének dalait énekelte fel – nem mindig találta el csemetéi nevét.
Néha még ma is előfordul, hogy kétszer is rájuk kell néznem az azonosításhoz. Ahogy nőnek, úgy egyszerűbb, mert bár külsőleg egyformák, mégis teljesen másképp viselkednek. A kis Edi komoly és elgondolkodó, Dávid a mindig nevető, izgága nőcsábász – magyarázta a büszke apa, aki még nyáron szeretné feleségül venni gyermekei anyukáját.
Az énekes szülei szerint unokáik szakasztott másai fiuknak. – Az elsőként érkező Edike pont így nézett ki kicsinek – mondta művésznevén Orlandó, akit otthon csak Gyuszi papának hívnak. Az artistamester, nemrég tesztelve az utánpótlást, megállapította: a kis Edi is jó artista lenne, mert igen hajlékony, de mindkét fiúcska nagyokat kacag, amikor a magasba emelik őket. A család szerint a csöppségek énekesnek sem lesznek majd rosszak.

