Főcím
Közzététel:2014. február 20., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Már lepipálták Széles Gábor titkos energiacelláját?

A német feltaláló gigantikus üveggolyót használ arra, hogy minden fényt „becserkésszen”, és energiává alakítson. Így akár még a Hold fénye is termelhet áramot.
André Brößel három évvel ezelőtt azzal a céllal látott munkához, hogy hatékonyabbá és olcsóbbá tegye a napenergiából előállított áramot. Találmányával 2013-ban a technika Oscar-díjának is nevezett World Technology Awards verseny döntőjébe jutott. Találmányának lényege, hogy nem a megszokott lapos napelemekre épít, hanem gömb alakú „fénybegyűjtőt” használ.
Saját cégével, a Rawlemon Solar Architecture nevű német-spanyol vállalattal már le is gyártott néhányat a találmányából, amelyhez egyébként lánya üveggömbjei adták az ötletet. Az új berendezés nem csupán látványos, de akár a teljes energiaszektort forradalmasíthatja, s egyben városaink képét is megváltoztathatja. A fejlesztők álma ugyanis az, hogy a magas épületek úgy láthatnák el magukat energiával, hogy az ablakokra ilyen félgömböket, lencséket szerelnének fel.
Fotó: 
Maga a technológia, a photovoltaik (a napenergia elektromos energiává változtatása a napelemek segítségével) egyáltalán nem újszerű. Ámde Brößel a gömbjeit vízzel tölti meg, ami a napfényt, de még a holdfényt is „megköti” és az alatta elhelyezett napelemekre sugározza. Az így keletkezett energiát aztán még felhős napokon és éjjel is tudja tárolni.
A nap és a hold állandó mozgásban van, ezért Brößel egy olyan microtrackert (kis nyomkövetőt) fejlesztett ki, ami követi a nap pályáját és ehhez igazítja a készüléket. Ezzel a hatékonyság jelentősen megnő, hetven százalékkal magasabb, mint a hagyományos berendezéseknél.
A piackeresés első lépését is megtették már, amelynek keretén belül kisebb napgömböket gyártanak. A beta.ey névre keresztelt készülék, a kisebb mobil berendezéseket, például telefonokat, tudja árammal ellátni.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 9:59. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 9:59. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Már lepipálták Széles Gábor titkos energiacelláját?"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon