Főcím
Közzététel:2014. február 20., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Csődöt mondó csődeljárások

A március 15-én hatályba lépő új Ptk. szerint a volt cégvezető kötelezhető lesz arra, hogy a felszámolási eljárás során bizonyos feltételek esetén ki nem elégített követeléseket maga fizesse meg. Kérdéses, hogy emiatt megszaporodnak-e a csődeljárások, mivel jelenleg alig élnek ezzel a lehetőséggel: tavaly mindössze 131-en jelentettek csődöt, miközben csaknem 13 600 felszámolás és 11 300 végelszámolás indult, és 22 ezernél több céget kényszertöröltek. A vállalkozások pénzügyi reorganizációjával foglalkozó Reconcept Kft. szerint a fő probléma az, hogy a felszámoló (vagyonfelügyelő) nem feltétlen érdekelt az eredményes folyamatban, az adóhatóság, valamint a banki hitelezők nem eléggé rugalmasak és türelmetlenek.
Magyarországon a csődeljárások a csődtörvény 2010-es módosulása után sem szaporodtak el. A Bisnode üzleti információszolgáltató adataiból az derül ki, hogy tavaly minden száz felszámolási eljárásra jutott egy csődeljárás és hasonló az arány a tulajdonos által kezdeményezett végelszámolásokkal összehasonlítva.

Az arány ennél is rosszabb volt a megelőző években, amikor még nem jött lendületbe a cégbíróság által kezdeményezett kényszertörlés intézménye: 2011-2012-ben például minden 200 felszámolásra vagy végelszámolásra jutott egyetlen csődeljárás. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt hónapban (2014. januárjában) 17 csődeljárás indult el, miközben 1566 felszámolást, 828 végelszámolást és 2918 kényszertörlést rendeltek el.
Fotó: 
"Az eljárások alacsony száma mellett az is probléma, hogy a csődön keresztüli megegyezések nagyon ritkák" – teszi hozzá Pilhál Zsolt, a Reconcept ügyvezető partnere, akinek cége részt vett több sikeres eljárásban is. Szerinte a hitelezőkkel való megegyezés ugyanis komoly erőfeszítést, előkészítő munkát, szakértelmet és türelmet igényel.

Az intézményi hitelezők is sokszor kifejezetten ellenségesek vagy legalábbis nem elég konstruktívak, amely nélkül megegyezést lehetetlen elérni – emeli ki. A vagyonfelügyeletet ellátó felszámolók többségének pedig az nincsen megfelelő tapasztalata és szaktudása a csődeljárások eredményes végigviteléhez – hangsúlyozza.
Bár a jogszabályi környezet sokat fejlődött, rugalmasabbá vált az utóbbi időszakban, a legtöbbször maga a csődtörvény is akadályt gördít a sikeres folyamat útjába.  A vagyonfelügyelő például sokszor abban érdekelt, hogy eredménytelen legyen a csődeljárás. A sikertelen eljárást ugyanis felszámolás követi, amelyet az esetek döntő többségében a korábbi vagyonfelügyelő irányít, immár felszámolóként. E státuszban pedig magasabb díjakat tud érvényesíteni.
Hogyan működik ma egy csődeljárás?
A csődeljárás lehetőséget ad arra, hogy a társaság jelentős szervezeti és strukturális változásokkal újra fenntartható gazdálkodási körülmények közt tudjon működni. Az eljárást bíróság rendeli el az adós vállalat kérésére (tulajdonosi döntés szükséges). Időtartama alatt a társaságot meglévő tartozásaira fizetési haladékot kap. A csődeljárás alatt a cég működése folytatódhat a kirendelt vagyonfelügyelő és az ügyvezető irányítása mellett. Az alapvetően 120 napos eljárás a hitelezők többségének jóváhagyása esetén hosszabbítható. A folyamat célja, hogy a társaság megállapodásra tudjon jutni a hitelezői többségével egy ún. reorganizációs tervről. A terv két fontos része a hitelezők számára ajánlott kielégítési mérték és forma, valamint a jövőre vonatkozó üzleti terv, amely a kifizetés forrását jelenti.
A csődtörvény ráadásul hátrányos helyzetbe hozza az adóhivatalt, amelynek elvárása, hogy a tartozás teljes összegéhez hozzájusson. Mivel azonban hitelezőként azon csoportba tartozik, amelynek nincsen biztosítéka, gyakran inkább megakadályozza a megegyezést, és ezzel ismét csak a törvényileg előírt felszámolás felé nyitja meg az utat. "Ez a hozzáállás azért érthetetlen, mert a felszámolás során a NAV biztosíték híján már egyetlen forinthoz sem jut" – magyarázza Pilhál Zsolt.
A Reconcept véleménye szerint úgy kell változtatni a csődtörvényen, hogy a felszámolási eljárások helyett a továbbélés és reorganizáció esélyét magában hordozó csődeljárások száma legyen meghatározó. Változást hozna, ha a felszámolók helyett a csődeljárásokat professzionális reorganizációs szakértők irányítanák, akik tevékenyen részt tudnának venni az eljárás előkészítésében, sikeres megoldásában. E szakemberek díjazása pedig a folyamat hosszú távú sikerétől függne.

Ma ugyanis a vagyonfelügyelő díja a felek megállapodásakor esedékes, amikor egyébként mind az adós, mind a hitelező komoly veszteségeket realizál és a rendszerben jellemzően alig mozog készpénz. Pilhál Zsolt úgy véli, hogy a munkadíjat több évre elosztva kellene megkapni a vagyonfelügyelőnek attól függően, hogy az elért megegyezés hosszú távon valóban fenntartható-e.
A csődvédelem lehetősége a cégek megszüntetésével szemben a gyors, eredményes lezárást és továbblépést segíti: erre példa az amerikai módszer, ahol ez intézmény évszázadok óta működik eredményesen. Számos vállalatóriás is állt már csődeljárás alatt, majd került ki onnan. Így járt a General Motors 2009-ben, ám két év múlva már 4,7 millió autót adott el világszerte. Legutóbb pedig a Kodak kötött megállapodást hitelezőivel.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 0:30. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 0:30. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Csődöt mondó csődeljárások"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon