Főcím
Közzététel:2014. február 20., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Az Alstom is beszállna a paksi bővítésbe

Az Alstom Hungária Zrt. vezérigazgatója szerint a cégnek közös leányvállalata van a paksi bővítésre vállalkozó Roszatommal, és már keresik azokat a magyar cégeket, amelyek partnerek lehetnének.
Az Alstom a Roszatommal közösen beszállna a paksi bővítésbe is - írja a pénteki Népszabadság. A lapnak Deák László, az Alstom Hungária Zrt. vezérigazgatója elmondta: a cégnek közös leányvállalata van a paksi bővítésre vállalkozó orosz céggel, és már keresik azokat a magyar cégeket, amelyek partnerek lehetnének.
Fotó: 
A vezérigazgató beszélt a 4-es metróról is: állítása szerint a fékek megfelelnek az előírásoknak, a kerék nem laposodik az átlagosnál jobban, a metróvonal átadása már nem a szerelvényeken múlik. Deák László a tesztüzemet felügyelő mérnökökre hivatkozva visszautasította, hogy tömegesen fordulnának elő úgynevezett biztonságkritikus hibák. Kitért arra is, hogy a tesztek során előírt 150 ezer kilométerből közel 100 ezret már teljesítettek a szerelvények.
A 3-as metróvonal felújítására utalva szólt arról is: az Alstom nagy érdeklődéssel követi a főváros terveit, és amennyiben nyílt tendert írnak ki, illetve a cég meg tud felelni a feltételeknek, akkor az ajánlattevők között lesz.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 21:55. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 21:55. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Az Alstom is beszállna a paksi bővítésbe"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon