Főcím
Közzététel:2014. február 19., szerda
Írta Hírmorzsák

Amit szabad Jupiternek...


Vona Gábor nem tarthat lakossági fórumot egy kecskeméti gimnázimban, mert politikai rendezvény. A fideszes polgármester tarthat lakossági fórumot egy ecskeméti gimnáziumban, mert az nem politikai rendezvény. Kettős mérce a gyakorlatban.

A Jobbik elnöke és miniszterelnök jelöltje március 8-án, Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban tartana lakossági fórumot. A fórum szervezői ezért megkeresték az intézmény igazgatóját, hogy biztosítsa az iskola dísztermét a fórum megtartására.

Az intézmény vezetője azonban - miután egyeztetett a fenntartóval - elutasította a kérést arra hivatkozva, hogy a piarista szerzetesrend egy 2003-as egyetemes káptalani határozata szerint iskolaépületeket, helyiségeket nem adhat ki pártpolitikai rendezvényekre.

A történetben önmagában még semmi különös nem lenne: egyházi oktatási intézmény, rendben, ne legyen politikai rendezvény.

Igen ám, csakhogy dr. Zombor Gábor, Kecskemét fideszes polgármestere, mit tesz Isten, épp a gimnázium dísztermében tartott rezsifórumot februárban. Úgy tűnik tehát, hogy a fideszes fórum nem politikai rendezvény, a nemzeti párt által szervezett lakossági fórum viszont az. Több mint érdekes elgondolása van az iskola vezetésének a politikai rendezvény fogalmáról, és akkor még finoman fogalmaztunk.
A város polgármestere februári politikai rezsifórumán

A kettős mérce gyakorlati alkalmazása egyértelmű, tagadni igen bajos lenne. Az egyedüli bizonytalanság csupán az, hogy az iskola vezetése egyszerű politikai megrendelésre döntött így, esetleg féltek a fideszes városvezetés retorziójától, vagy csupán önszorgalomból, belső sugallatra döntött így.

Utóbbi lehetőséget erősíti meg az gimnázium igazgató, Nagy Attila szervezőknek írt indoklása, amely portálunk birtokába jutott:

"Évekkel ezelőtt volt egy eset, amikor nagyon meghurcolta a média az iskolánkat. Akkor arról volt szó, hogy a Magyar Gárda egy kampány-rendezvényére adtuk volna ki bérbe a dísztermünket. Olyan zaklatásnak voltunk kitéve majdnem egy héten keresztül, ami komolyan akadályozta iskolánk normális működését, a gyerekek és a pedagógusok mindennapi munkáját. Nem szeretnénk a jövőben, hogy ez megismétlődjön. Az elvi határozat mellett ez a rossz emlék, negatív tapasztalat is része a döntésünknek"

Az iskola vezetése tehát megfelelési kényszerből, és a balliberális véleményterrortól, illetve a "jobboldali" városvezetéstől való félelmében egyszerűen nem merte biztosítani a helyszínt Vona Gábor lakossági fórumához.



Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 2:18. Kategória , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 2:18. Még több cikk ebben a kategóriában , . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Amit szabad Jupiternek..."

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon