Főcím
Közzététel:2014. január 16., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Velvet: a rejtélyes motor egy korábbi banktámadásnál is felbukkant

Pár nappal a hétfőn a XIII. kerületi Lehel utcai bankrobbantást megelőzően az ott látott crossmotor már felbukkant egy másik éjszakai, de jóval kisebb publicitást kapott banktámadásnál is – tudta meg a Velvet.hu.
Január hetedikén betörték a XIII. kerületi Váci úti Raiffeisen bankfiók ablakát, és az ipari kamerák egy hasonló cross enduro motorral érkező elkövetőt rögzítettek, mint amilyen a hétfő hajnali Lehel utca bankfiókoknál robbantó férfié volt – tudta meg a Velvet.hu.
A Lehel utcai elkövető motorja
Fotó: police.hu
A Raiffeisen említett fiókja alig egy kilométerre van a Lehel úttól. A rendőrség ebben a korábbi esetben kint járt a helyszínen, rögzítette a történteket, de helyszínelés nem volt – írja a Velvet egy forrására hivatkozva. A rendőrség nem erősítette meg nekik a motorazonosságot, csak annyit közöltek, hogy felmerült, hogy a korábbi elkövető is motoros lehetett, de a forrást még nem ellenőrizték.
A lap úgy tudja, hogy a Lehel utcai robbantáshoz ipari TNT robbanóanyagot használtak.
A rendőrség csütörtökön tette közzé a hétfői – személyi sérüléssel nem járó – robbantás helyszínén készített térfigyelőkamera-felvételeket, amelyen a motor és a motoros látható.
Érkezik a Lehel utcai elkövető
Fotó: police.hu
A csomag lepakolása után távozik
Fotó: police.hu

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 23:08. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 23:08. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Velvet: a rejtélyes motor egy korábbi banktámadásnál is felbukkant"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon