Főcím
Közzététel:2014. január 30., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Vajna azért szeretne még filmszemlét


Mindenképpen szeretne valamilyen filmmustrát Andrew G. Vajna, de a korábbi filmszemléknél különlegesebb eseményben gondolkodik. Erről a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos csütörtökön, a Mafilm felújított műtermének újranyitásán beszélt.
"A filmszemle nekünk is fontos, de még nem tudjuk, hogyan fogjuk hívni, filmszemle, filmfesztivál vagy valamilyen filmdíjak" - fogalmazott Andrew G. Vajna, hozzátéve, azon gondolkodnak, hogyan lehet egy olyan közös célt kitűzni, amellyel mindenki egyetért.
Arra a kérdésre, hogy akár már idén is megrendezhetik-e ezt az újfajta filmmustrát, a kormánybiztos azt mondta, ezt nem tudja garantálni, de lehetséges. "Dolgozunk rajta" - jegyezte meg, rámutatva, hogy szeretnék, ha valami különlegeset lehetne csinálni a seregszemléből.
A Magyar Filmművészek Szövetsége szerdán közölte, hogy idén februárban sem tudja megrendezni a Magyar Filmszemlét, amely fél évszázadon át a magyar filmművészet, filmipar és filmkultúra ünnepe volt, ám amelynek hagyománya az utóbbi két évben kényszerűen megszakadt.
"Mi, akik felelősséget érzünk a magyar film jövőjéért, aggodalmunkat fejezzük ki a helyzettel kapcsolatban. Bízunk és hiszünk abban, hogy eljön az idő, amikor újra találkozhatunk barátainkkal, nézőinkkel a Magyar Filmszemlén" - írták az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatban.
A Magyar Filmművészek Szövetsége már 2012-ben is csak "fapados" filmszemlét tudott tartani verseny és díjak nélkül, mivel a rendezvény nem kapott állami támogatást. Tavaly teljes egészében elmaradt a mustra.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 11:02. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 11:02. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Vajna azért szeretne még filmszemlét"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon