Főcím
Közzététel:2014. január 30., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Ütötte-verte pici gyerekeit egy anya, 11 évet kapott

Tizennégy év fegyházbüntetésre ítélt egy gyermekeit bántalmazó nőt a Kecskeméti Törvényszék.
Tizennégy év fegyházbüntetésre ítélték azt a gyermekeit bántalmazó tiszakécskei nőt, akinek büntetőpere csütörtökön zárult a Kecskeméti Törvényszéken. 
A vádirat szerint a 23 éves K.-Sz. Henrietta nagyobbik, 2006 novemberben született fiát 2009 augusztusáig rendszeresen bántalmazta, majd az egyik nagyszülő gondozásába került. Ezután 2012 februárban ismét fiúgyermeke született, akit csak tápszerrel etetett, miközben a kiságyából még ilyenkor sem vette ki. Egyúttal a környezetében élőknek is megtiltotta, hogy a síró kisbabát felvegyék, dajkálják. A vádlott nem fürdette az újszülöttet, a cumisüveget pedig olyan erővel nyomta a kicsi szájába, hogy az gyakran fuldoklott. Emellett kisebbik gyermekét is rendszeresen bántalmazta. Egy ilyen eset következtében a gyermek többszörös koponyacsonttörést, agyzúzódást, koponyaűri vérzést, tüdősérülést, combcsonttörést és sorozatos bordatörést szenvedett - ismerteti a vádirat.

Surányiné Pólik Edina tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor elmondta: mivel a nagyobbik fiú bántalmazására a vádlottal haragban lévő nagymama tanúvallomásán kívül csak közvetett és egymásnak ellentmondó bizonyítékok utaltak, a bíróság a kiskorú veszélyeztetés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette K.-Sz. Henriettát. 
Megalapozottnak találta ugyanakkor a különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint védekezésre képtelen, kiskorú személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés gyanúját. E két cselekmény büntetési tételének együttes középértékéből, 17 és fél évből kiindulva, attól némileg enyhébb, ám a történtek társadalmi súlyát is megjelenítő ítéletet hozott a bíró. 
A Kecskeméti Törvényszék határozata szerint a tiszakécskei anyának 14 évet kell fegyházban töltenie, ahonnan leghamarabb ennek az időnek a kétharmadát letöltve bocsátható szabadlábra. Mellékbüntetésként K.-Sz. Henrietta szülői felügyeleti jogát megvonta és 8 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a bíróság. 
Mivel az ügyész súlyosbításért, míg a védő ügyfele felmentéséért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbez, az ítélet nem jogerős. Az ügy tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik - jelentette be a tanácsvezető bíró. Surányiné Pólik Edina a tárgyalás végén kihirdette: a vádlott és védője kérése ellenére a törvényszék nem engedélyezi az anya házi őrizetbe vételét: a bizonyítási eljárás folytatásáig a nő előzetes letartóztatásban marad.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 11:24. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 11:24. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Ütötte-verte pici gyerekeit egy anya, 11 évet kapott"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon