Főcím
Közzététel:2014. január 21., kedd
Írta Hírmorzsák

Tovább terjed a madárinfluenza H7N9-es altípusa


Kína keleti- és déli tartományaiban az elmúlt héten kéttucatnyi új betegről érkezett jelentés.
Az állami média beszámolói szerint az elmúlt hét napban legalább 25 új beteget jelentettek a kelet-ázsiai ország kórházai, az Egészségügyi Világszervezet 23 új esetet regisztrált. Három beteg meghalt a múlt héten, összesen, 54-re növelve a vírus megjelenése óta bejelentett halálos áldozatok számát, míg a megbetegedettek száma összesen mintegy kétszázra tehető.
A kelet-kínai Sanghaj városából a múlt héten két új halálesetet jelentettek: szombaton egy 77 éves farmer és egy 31 éves orvos halt bele a fertőzésbe.
Utóbbi halála újra felvetette a betegség emberről emberre való terjedésének lehetőségét, az orvos ugyanis cáfolta, hogy kapcsolatba került volna élő szárnyasokkal. A városi egészségügyi hatóság tájékoztatása szerint a környezetében lévők egyike sem mutatja a megbetegedés jeleit, az ügy kivizsgálása jelenleg is folyik.
A 24 milliós metropolisz a vírus ismételt felbukkanása miatt január végétől három hónapra ismét bezáratja élőszárnyas-piacait, ezzel is megpróbálva gátat vetni a betegség terjedésének.
A Sanghajtól délre lévő Csöcsiang tartomány hat új fertőzést jelentett január közepe óta. A statisztikák szerint az országban itt tombol idén legnagyobb mértékben a kór, az elmúlt három hétben már 26 új beteget regisztráltak, többségük ráadásul súlyos vagy kritikus állapotban van. Az elmúlt hét napban a szintén keleti Csiangszu, a délkelet-kínai Fucsien és a dél-kínai Kuangtung tartományból is érkezett H7N9-cel kapcsolatos új bejelentés.
A kínai egészségügyi hatóságok és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a megelőzés fontosságát hangsúlyozza, kiemelvén: a közelgő holdújév megünneplésére több százmillió fő kel majd útra országszerte, ez a migráció pedig a betegség számbeli és földrajzi terjedését hozhatja magával. A szakemberek ugyanakkor a pánik elkerülésére is felhívják a figyelmet, mondván a hatóságok mindent megtesznek a helyzet kezelésére.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 1:02. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 1:02. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Tovább terjed a madárinfluenza H7N9-es altípusa"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon