Főcím
Közzététel:2014. január 21., kedd
Írta Hírmorzsák

Itt a nem mindennapi lehetőség: felküldheti a nevét az űrbe a NASA missziójával

Ha ön nem is, de a neve igen messzire eljuthat a NASA egyik küldetésének keretében.
2016-ban indul a NASA egyik missziója, amelynek célja a Bennu nevű földközeli pályán mozgó aszteroida vizsgálata. A tudományos küldetés neve: Origins Spectral Interpretation Resource Identification Security Regolith Explorer, röviden csak OSIRIS-REx.
A tervek szerint a mintagyűjtő szondát 2018-ban bocsátanák le a kisbolygón, majd kőzetmintákkal megpakolva 2023-ban térne vissza a Földre. A tudósok remélik, hogy az aszteroida vizsgálata sok új információval szolgálhat a Naprendszer keletkezésével kapcsolatban is.
Azonban még ezen felül is van egy érdekessége ennek a küldetésnek: a NASA és a Planetary Society nevű nonprofit tudományos magánegyesület elindította az Üzenetek a Bennura! kampányát, amely bárki számára lehetővé teszi, hogy felküldje a nevét a kisbolygóra. Ehhez nem kell mást tennie, mint kitölteni néhány sort a kapcsolódó weboldalon.
A neveket majd egy chipre töltik fel, s a chip mintegy 500 napot fog eltölteni a Bennun, mielőtt egy kapszulában visszatérne a Földre. Szeptember 30-ig lehet feliratkozni a listára, amely iránt akkora az érdeklődés, hogy már több mint 40 ezer név került fel. Ha valaki feliratkozik, egy pdf formátumú oklevelet is kap erről, amelyet letölthet és kinyomtathat.
Ha pedig még a küldetés Facebook-oldalát is lájkolja, még értesítést is kap arról, hogy mikor éri el és hagyja el a kisbolygót a neve.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 1:05. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 1:05. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Itt a nem mindennapi lehetőség: felküldheti a nevét az űrbe a NASA missziójával"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon