Főcím
Közzététel:2014. január 16., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Mesterházy elárulta, hogy lehet a Fideszt megverni


Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerint a Fideszt intenzív, őszinte, felelős kampánnyal lehet megverni, olyannal, amely elsősorban az emberek egzisztenciális problémáira, napi gondjaira koncentrál.
Mesterházy Attila nem hisz a politikai csodafegyverekben, úgy gondolja, hogy nagyon egyszerű, fekete-fehér kommunikációt kell folytatni, valamennyi üzenetüket folyamatosan sulykolva - mondta a Népszabadság pénteki számában megjelent interjúban.
Azoknak, akik esetleg felületesen foglalkoznak a politikával, jól megfogható, az emlékezetükben megragadó információkat kell tolmácsolni, olyanokat, amelyek arra motiválják őket, hogy menjenek el szavazni, mert legyőzhető a Fidesz - mondta.
Szerinte bármennyire is fontosak a jogállammal, a demokráciával kapcsolatos kérdések, azt tapasztalta, hogy a munkahelyek, a bérek, az esélyek, a biztonság hiánya, az oktatás helyzete, az egészségügy színvonala foglalkoztatja leginkább a polgárokat. Mindez nem jelenti azt, hogy a kampányból kimaradnának a jogállam visszaállítását célzó elképzelések - tette hozzá.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 23:33. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 23:33. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Mesterházy elárulta, hogy lehet a Fideszt megverni"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon