Főcím
Közzététel:2014. január 15., szerda
Írta Hírmorzsák

Jobbik: a Fidesz felelős Gyurcsány, Bajnai, Kuncze és Fodor előtérbe kerüléséért


A Jobbik szerint az elszámoltatás - beleértve Bajnai Gordonét, Gyurcsány Ferencét, Fodor Gáborét vagy Kuncze Gáborét - elmaradása miatt a Fidesz felelőssége, hogy a rendszerváltás óta 12 évet "bűnszövetkezetben kormányzó balliberális erők" most újra előtérbe kerülhettek.
Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz kormányzása alatt "semmi nem történt az elszámoltatás területén", hiszen egy korrupciós ügyet sem sikerült kivizsgáltatni és végig vinni.
A Jobbik szerint ennek csak az lehet az oka, hogy a Fidesz is érintett a korrupcióban. Gyöngyösi Márton példaként említette a Simicska Lajos nevével fémjelzett cégek hatalmas mértékű állami megrendeléseit, amelyek szerinte azt mutatják, hogy a politika és a gazdaság a Fidesz kormányzása alatt ugyanúgy összefonódott, mint a baloldali kormányok idején.
"Holló a hollónak nem vájja ki szemét" - idézte, jelezve: a Jobbik szerint érdemi elszámoltatás addig nem várható, amíg "a rendszerváltó politikai elit" alakíthat bármilyen formában kormányt Magyarországon. 
Gyöngyösi Márton hangsúlyozta: a Jobbik kormányra kerülése esetén egyformán kérlelhetetlen bírálója lesz a Fidesznek és a baloldalnak is.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 6:48. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 6:48. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Jobbik: a Fidesz felelős Gyurcsány, Bajnai, Kuncze és Fodor előtérbe kerüléséért"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon