Főcím
Közzététel:2014. január 17., péntek
Írta Hírmorzsák

Elmeszelték a rendőrséget a Budapest Pride miatt


A Budapesti Rendőr-főkapitányság szexuális irányultság miatti közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg 2012-ben a Budapest Pride felvonulás megtiltásával – állapította meg tegnap kihirdetett ítéletében a Fővárosi Törvényszék a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt felperesek ügyében. Az ítélet nem jogerős.
A Magyar Helsinki Bizottság által képviselt felperesek, egy magánszemély, illetve a Háttér Társaság a Melegekért azt követően fordultak bírósághoz, hogy a BRFK 2012-ben megtiltotta a Budapest Pride felvonulás megtartását - írta közleményében a Helsinki Bizottság.
A tiltó határozat olyan indokokra hivatkozott, amelyekről már 2011-ben - szintén a BRFK tiltó határozata nyomán - kimondta a bíróság, hogy azok megalapozatlanok. A felperesek aggályosnak találták a rendőrség döntésében azt is, hogy a BRFK a Budapest Pride felvonulást megelőzően számos, hasonló útvonalra eső, ráadásul lényegesen nagyobb résztvevői számmal tervezett rendezvény megtartását tudomásul vette. 
A tegnap ítéletet hozó Fővárosi Törvényszék éppen a fenti két körülmény miatt találta úgy, hogy a BRFK döntése nemcsak egyszerűen diszkriminálta a felpereseket, illetve az általuk képviselt LMBTQI közösséget a szexuális irányultságuk miatt, hanem zaklatást is megvalósított velük szemben.
Vagyis a tiltás hatásában alkalmas volt a szexuális kisebbségekkel szembeni ellenséges környezet kialakítására. A bíróság úgy fogalmazott az ítélet kihirdetésekor, hogy a BRFK nem valódi indokok alapján, hanem a felperesek és a meleg közösség szexuális irányultsága miatt tiltotta meg a Budapest Pride felvonulást - tette hozzá a Helsinki Bizottság.
Mint ismeretes, a Budapest Pride szervezői a betiltás miatt a bírósághoz fordultak, és a bíróság a tiltó határozatot hatályon kívül helyezte, így megtarthatták a 2012-es rendezvényt is, azonban a bíróság szerint a BRFK döntése egyben diszkriminatív is volt, amit a rendezvény utólagos engedélyezése nem orvosolt.
A bíróság egyébiránt magánlevélben történő bocsánatkérésre is kötelezte a BRFK-t, valamint eltiltotta a további jogsértéstől.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 0:26. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 0:26. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Elmeszelték a rendőrséget a Budapest Pride miatt"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon