Főcím
Közzététel:2014. január 30., csütörtök
Írta Hírmorzsák

A McLaren újonca volt ma a leggyorsabb


A McLaren istálló dán újonca, Kevin Magnussen futotta a leggyorsabb kört csütörtökön Jerezben, a Forma-1-es szezon első hivatalos tesztelésének harmadik napján.
A 21 éves pilóta 1:23.276 perc alatt ért körbe a 4,428 kilométer hosszú pályán, ez pedig négy tizedmásodperccel volt jobb a másodikként zárt brazil Felipe Massa (Williams) leggyorsabb körénél. A harmadik időt Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője érte el, s 62 körével ő tette meg csütörtökön a legnagyobb távot a jerezi aszfaltcsíkon. 
A világbajnoki címvédő Red Bull istálló továbbra is szenved az új autójával, a sorozatban négy egyéni vb-diadalt aratott Sebastian Vettel keddi és szerdai vesszőfutása után a frissen szerződtetett ausztrál Daniel Ricciardo sem tudott érdemi munkát végezni, három kör után ugyanis - az előző két naphoz hasonlóan - újfent műszaki probléma adódott az RB10-es modellel. A teszt pénteken zárul, a világbajnoki idény pedig március 16-án, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 9:46. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 9:46. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "A McLaren újonca volt ma a leggyorsabb"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon