Főcím
Közzététel:2014. március 10., hétfő
Írta Hírmorzsák

Több tízezres volt az orosz "békemenet", Krím elfolgalása ellen százan tiltakoztak


Moszkva központjában, a Puskin téren egymás után két tiltakozó megmozdulás is zajlott. Oroszország-szerte több mint 46 ezren vonultak fel Krím elfoglalása mellett.
Több mint 46 ezer ember vett részt több orosz nagyvárosban a Krím félsziget Ukrajnától való elszakadását támogató hétfői tüntetésen, míg az ukrajnai orosz katonai beavatkozás ellen aznap csupán száz-egynéhányan tüntettek Moszkvában.
Az orosz főváros központjában, a Puskin téren egymás után két tiltakozó megmozdulás is zajlott.
Az Eduard Limonov vezette Másik Oroszország nevű radikális párt és több baloldali politikai csoport a Krími Autonóm Köztársaság Oroszországhoz csatlakozása mellett állt ki, majd egy engedély nélkül szervezett tiltakozó akcióra ott gyűltek össze azok is, akik szerint Moszkva beavatkozik Ukrajna belügyeibe. Utóbbiak az "Elég volt a hazugságból, állítsátok meg az intervenciót!", München-1938 feliratú plakátokkal vonultak fel. 
Oroszországban egy hete tartanak az ukrajnai oroszokat és az Ukrajnától való elszakadásról döntő krími parlamentet támogató nagygyűlések. 
A legnagyobb megmozdulások a szibériai Cseljabinszkban és Permben voltak hétfőn. A közép-oroszországi Vologdában és az északi Jeges-tenger közeli Arhangelszkben is szervezetten vonultak az utcára a helyiek, hogy kifejezzék támogatásukat az ukrajnai oroszok mellett, helyeselve a Kreml Ukrajna-politikáját. Moszkva továbbra is Viktor Janukovicsot tekinti törvényes ukrán államfőnek, és nem ismeri el az új ukrán vezetést, amely orosz álláspont szerint államcsínnyel szerezte meg a hatalmat. 
A február 22-én Kijevben megbuktatott Viktor Janukovics kedden ismét megjelenik Rosztov-na-Donu városban a sajtó előtt, hogy újabb bejelentést tegyen. Nemrég elterjedt, hogy az ukrán politikus már nincs életben.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 11:51. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 11:51. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Több tízezres volt az orosz "békemenet", Krím elfolgalása ellen százan tiltakoztak"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon