Főcím
Közzététel:2014. március 6., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Megerőszakolta és megfojtotta áldozatát


Aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 26 éves férfivel szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, a férfi úgy fojtotta meg áldozatát, hogy az asszony mellett feküdt ötéves kislánya – tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Martossy György emlékeztetett arra, hogy az eset még 2012. december 31-én történt: a férfi késő éjszaka indult haza erősen ittas állapotban, és útközben még beadott magának egy Penta néven ismert, kábítószernek nem minősülő anyagot. Hazaérve bement a vele egy házban, de külön lakrészben lakó szomszédasszonyához. A nő az ágyában aludt ötéves kislányával – ismertette a részleteket a szóvivő.

A férfi bemászott az alvó asszony mellé, aki felébredt és el akarta zavarni, a férfi azonban megerőszakolta. Közben, hogy a teljes erejével védekező asszony ellenállását megtörje, fojtogatta. A nő - akinek halálát fulladás okozta - ötéves kislánya végig az ágyban volt az anyja mellett.

A férfi akár életfogytig tartó fegyházzal is büntethető. A vádlott, aki korábban már csaknem 5 évet ült börtönben rablások és testi sértések miatt, előzetes letartóztatásban várja a tárgyalás kitűzését – jegyezte meg a szóvivő.


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 1:53. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 1:53. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Megerőszakolta és megfojtotta áldozatát"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon