Főcím
Közzététel:2014. március 14., péntek
Írta Hírmorzsák

Krími válság: Japán fél összerúgni a port Oroszországgal


Az ENSZ-alapokmány megsértésével vádolta meg Oroszországot pénteken Japán, amelynek hatóságai szankciókat fontolgatnak – írta a japán Nikkei című üzleti napilap. Az újság szerint Tokió óvakodik attól, hogy megromoljanak a kapcsolatai Moszkvával, mert ez árnyékot vethet a második világháború óta húzódó területi vitájára a Kuril-szigetek négy legdélebbi tagjával kapcsolatban.
Kisida Fumio japán külügyminiszter azt mondta: megvárja, hogy mit tesznek a többi országok, és ennek megfelelően adnak választ a kialakult helyzetre. Sietve hozzátette, hogy egyelőre semmilyen változás nincs a március 19-re, Tokióba tervezett orosz-japán befektetői fórum programjában.
Abe Sindzó japán kormányfő szerdán a parlament költségvetési bizottságában beszélt arról, hogy a Krím félsziget bekebelezése Oroszország részéről az ENSZ-alapokmány egyértelmű megsértése lenne.    
Bloomberg hírügynökség korábban megírta: az orosz tisztviselők és oligarchák már készülnek arra, hogy a nyugatiak szankciókkal sújtják Oroszországot, mert az orosz hadsereg behatolt a Krímbe. A Kreml konzultációkat kezdett az orosz milliárdosokkal és az állami cégek képviselőivel, hogy megtudja, mennyire függenek a külföldről érkező befektetésektől.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:57. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:57. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Krími válság: Japán fél összerúgni a port Oroszországgal"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon