Főcím
Közzététel:2014. március 14., péntek
Írta Hírmorzsák

Kamionblokád lesz az országban?


A Jobbik szerint kényszeresen bírságolják a fuvarozókat, akik ez ellen kamionos blokáddal is tiltakozhatnak. A párt lemondatná a fejlesztési minisztert.

Zakó László, a párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél egy hónap alatt 35 ezer ügyirat keletkezett, és gyakorlatilag mindegyik 165 ezer forintos pénzbírságot vont maga után.

A politikus szerint Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NUSZ) olyan jogtalan bírságolási gyakorlatot folytat, amelynek eredményeképpen egy hónap alatt 35 ezer ügyiratszám keletkezett, s gyakorlatilag mindegyik 165 ezer forintos bírságról szól. A fuvarosoknak Magyarország összes közútján fizetni kell, ehhez nekik vagy papíralapon, vagy elektronikus úton tudják befizetni. Mindkét megoldás ezer sebből vérzik - tette hozzá.

Eleve rossz szoftver használnak ezen a HU-GO rendszeren belül. Egyszerűen nem veszi figyelembe az esetleges tereléseket, útépítéseket, baleseteket. Amikor pedig elterelik a kamionok másik útszakaszra, ahol nincs érvényességük, már büntetnek is.

Zakó László egy nagykanizsai példát említve jelezte: az érintett cég 50 kamionja miatt 12 millió forinton pereskedik a hatóságokkal, ahol fellebbezni lehet, de méltányosság nincs. A szakmai szervezetek, kamarák számtalan megkereséssel fordultak a kormányhoz, de válaszra sem méltatták őket. Nem kíván a kormányzat a szóba állni a nemzetközi szakmai szervezettel, az UTA-val, és a tájékoztatás teljes hiánya jellemző a rendszerre.

Bírságolás esetén lehet fellebbezni a hatóságnál, de méltányosság nincs.

Ráadásul, még ha bevallási közreműködővel (olyan szolgáltató, aki begyűjti a gépjármű GPS-nyomkövetője és a fedélzeti egység által küldött adatokat, majd továbbítja azokat az útdíjszolgáltatónak) is történik a díjfizetés, a problémák nem szűnnének meg, hiszen maga az úttervező szoftver is hibás - mondja Zakó.

A Jobbik szerint sürgősen meg kell vizsgálni azon országokat, ahol már jó ideje és sikeresen működik a díjfizető rendszer.

Az elektronikus rendszer legyen kötelező, de addig is mindent határátkelőhelyen legyen olyan helye, ahol lehet útdíj-jegyet venni. A képviselő úgy vélte: a határátkelő helyek egyben minden elemi útszakasz kezdetei, ha ott nem biztosított a vásárlási lehetőség, akkor ez tükrözi a rendszer kiépítetlenségét is. Számos értékesítő pontot olyan útszakaszra helyeztek, amelyre tehergépjárművel nem lehet behajtani (vagy épp tilos megállni). Így tehát vagy viszonylati jegy hiányáért büntetnek, vagy a behajtásért, vagy megállásért.

Álláspontja szerint ezek lehetetlenné teszik, hogy a fuvarosok jogkövetően járjanak el. Ők nem zsiványok, és nem maguktól szeretnének 5,5 milliárd forint bírságot befizetni a költségvetésnek" - emelte ki. Kitért arra, hogy a büntetés be nem fizetése a jármű forgalomból való kivonását is maga után vonhatja, számításaik szerint 100 ezres érintetti kör egzisztenciájával játszik a kormány.

A Jobbik javasolja, hogy ne az útra ráhajtáskor, hanem lehajtáskor olvassa le a rendszer a jogosultságot, így egy esetleges eltévedés még korrigálható. Emellett legyen naprakész a szoftver, s szakértő, hozzáért szakembergárdával végeztessék az ügyfélszolgálatot - tette hozzá.

A párt szerint az együttműködésre és a feladatait megoldani képtelen Börzsei Tibor NÚSZ vezérigazgatót azonnal le kell váltani, Németh Lászlónénak - mivel pozíciójának betöltésére alkalmatlan - le kell mondania.

Zakó László úgy véli: pattanásig feszült a helyzet, bármikor betelhet a pohár, a vállalkozók, fuvarozók pedig készek az útblokádra is.



Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:52. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:52. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Kamionblokád lesz az országban?"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon