Főcím
Közzététel:2014. március 10., hétfő
Írta Hírmorzsák

Kaszinót kért Orbántól a siófoki polgármester

A miniszterelnök azt mondta a fideszes Balázs Árpádnak, megfontolják a kérést. Arról is egyezkedtek, hogy legyen egy méltó épülete az önkormányzatnak. Orbán Viktor egyébként az elmúlt év turisztikai eredményeit méltatni ment Siófokra.
Orbán Viktor több mint figyelemre méltónak nevezte a turisztikai ágazat tavalyi eredményét, amely a gazdaság növekedéséhez is hozzájárult. A miniszterelnök hétfőn Siófokon a balatoni szállodák vezetőivel folytatott megbeszélés után tartott beszédet, amelynek az volt a lényege, hogy tavaly rekordévet zárt a turizmus.
A vendégszámot, a vendégéjszakákat, valamint a bevételeket tekintve is kiemelkedő teljesítményt ért el a turizmus az elmúlt évben - mondta Orbán. 8,8 millió vendég 22,8 millió vendégéjszakát töltött Magyarországon és 166 milliárd forint volt a szállásdíjakból származó bevétel - részletezte. Hozzátette: a turizmus jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2013-ban a gazdaság teljesítménye növekedni tudott a 2012-es csökkenés után.
A nemzeti össztermékhez körülbelül 9,9 százalékkal járul hozzá a turizmus, ennek egyszázalékos növelése reális célkitűzés a szakemberek szerint - mondta.
A fejlesztésekről szólva arról tájékoztatott, hogy a legutolsó uniós, hétéves tervezési, költségvetési szakaszban 1132 turisztikai projekt kapott 290 milliárd forint támogatást. Hozzátette: a következő hét évben a turizmusra 250-300 milliárd forint közötti fejlesztési forrással számolnak. Ezen felül egy külön forrást biztosítanak a Balaton térségének a fejlesztéséhez - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, ehhez várják a helyi szakemberek javaslatait.
Orbán Viktor beszámolt a város polgármesterével folytatott megbeszélésről, amelyen Balázs Árpád (Fidesz-KDNP), az önkormányzat vezetője felvetette, hogy a város szeretne kaszinót. Orbán Viktor ezzel kapcsolatosan azt mondta, megfontolják. Az is felvetődött, hogy a kis- és középvállalkozások számára biztosított pályázatok mellett legyenek nagyobb volumenű beruházásokat támogató forráslehetőségek. Továbbá arról is egyezkednek, hogy legyen egy méltó épülete az önkormányzatnak.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 11:36. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 11:36. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Kaszinót kért Orbántól a siófoki polgármester"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon