Főcím
Közzététel:2014. március 11., kedd
Írta Hírmorzsák

Ismét a nem valóság: februárban 0,1 százalék volt az infláció


Az idén februárban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest szintén 0,1 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A háztartási energia, az üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek, valamint a ruházkodási cikkek ára csökkent, míg a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak egy év alatt. 
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a háztartási energia ára 10,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A tavaly januári árcsökkentés ugyan kiesett a bázisból, a novemberi újabb rezsicsökkentés azonban továbbra is jelentős szerepet játszik az árszínvonal alakulásában, és ez a hatás az év végéig kitart majd - tette hozzá.
Az előző hónaphoz képest a legnagyobb mértékben, 8,7 százalékkal a pénzügyi szolgáltatások ára csökkent a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel bevezetése miatt.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 1:28. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 1:28. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Ismét a nem valóság: februárban 0,1 százalék volt az infláció"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon