Figyelem, még léteznek!

A 21 bajnoki meccsen 21 vereséget elkönyvelő gárda kezét elengedték.

Szomorú sors az egri kézilabdázó hölgyeké. Ugyan a magyar első osztályban játszhat a főiskolás gárda, összemérve erejét a Győrrel és az FTC-vel (hogy csak a legjobbakat említsük), ám ezek a párharcok csupán arra jók, hogy a közönség tétmeccsen láthasson világklasszisokat a megyeszékhelyen. Így volt ez idén kétszer is, ám utána jöttek a dolgos hétköznapok és ugyanúgy a vereségek, mint azt borítékolni lehetett a teljesen más kategóriát képviselő Rába-parti és népligeti zöld-fehérekkel szemben.

 A bajt mégsem a csúcseseményeken elszenvedett zakók jelentik. Ettől nagyobb gondot okoz a közömbösség. „Már a kutya sem kíváncsi ránk” – fakadt ki minap az EKFSC vezetőedzője. Ahogy azt a siófoki meccsre íródott beharangozó cikkünkben Herczeg Béla említi „Mintha nem is léteznénk.” A 21 bajnoki meccsen 21 vereséget elkönyvelő gárda kezét elengedték azok, akiktől a törődés (el)várható. Eddig még fel nem tett kérdésre válaszolva nyilván az érintettek közölnék, hogy ők a saját területükön ettől többet nem tehetnek. A válasz aligha (lenne) elfogadható.

Az egyik legnépszerűbb csapatsportág Heves megyei képviselői közel sem kapták meg azt az anyagi és erkölcsi támogatást, ami az NB I-ben történő tisztes helytálláshoz szükséges. Az átszállójegy megváltása szinte már a rajtkor egyértelműnek tűnt, és időközben azon sem sikerült változtatni, hogy a korábbi ígérvények teljesüljenek.

Kiesni többféleképpen lehet, szavahihetőséget veszteni csak egy módon.

BÓDI CSABA