Főcím
Közzététel:2014. március 10., hétfő
Írta Hírmorzsák

Éjjellátókat és hőkamerát is vett a NAV


Új technikai eszközöket, például éjjellátókat és hőkamerát vásárolt az elmúlt időszakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a cigarettacsempészek lefüleléséhez - írja a keddi Magyar Nemzet.
Suller Attila, a szervezet jövedéki és vámügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta, a korábban beszerzett készülékek és a hamarosan a hatósághoz kerülő új eszközök a zöldhatáron szolgálatot teljesítő járőrök munkáját segítik azzal, hogy láthatóvá, érzékelhetővé teszik a csempészek mozgását.
A NAV pénzügyőrei elsősorban a szerb és az ukrán határszakaszok bokros, fás részeinek ellenőrzésére összpontosítanak, ugyanis az illegális cigarettaszállítmányok érkezésére leginkább ezeken a helyeken kell számítani.
Tavaly a lefoglalt 3,5 millió doboz cigaretta feketepiaci értéke - óvatos becslés szerint is - meghaladta a 1,8 milliárd forintot - olvasható a lapban.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 23:00. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 23:00. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Éjjellátókat és hőkamerát is vett a NAV"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon