Főcím
Közzététel:2014. március 11., kedd
Írta Hírmorzsák

Bajok vannak Ruttner György elektronikus lábbilincsével

Csak az erkélyről foghatóak annak az elektronikus lábbilincsnek a jelei, amit Ruttner György visel házi őrizete alatt - írja a Blikk. Az egykori sztárügyvéd egyelőre budapesti irodájának foglya: a jogász ide van bejelentve, ezért itt kellett őrizetbe helyezni.
Ruttner György péntek délutántól viseli jobb bokáján a nyomkövetőt, ami azonban nem működik teljesen üzemszerűen - írja a Blikk. Többen látták, amint a jogász rendőri kísérettel délután az Andrássy úton sétálgat, így próbálták ki, hogy a szerkezet adja-e a GPS-jeleket. Az ügyvéd irodája egy bérház V. emeletén található, és a lakás sajátossága folytán odabentről már nem lehet fogni a lábbilincs adását, így Ruttnernek naponta többször ki kell mennie az erkélyre, csupán itt van a nyomkövetőnek GPS-kapcsolata - írja a lap.
"Ruttner irodája egy egész emeletet elfoglal a házban. A lap szerint családja amennyi időt tud, vele tölt.
Fotó: 
Ruttnernek napi három órát kell a konnektor mellett ülnie, ennyi ideig kell tölteni a szerkezetet. Ha nem sikerül feltölteni, gazdájának azonnal tárcsáznia kell egy rendőrségi telefonszámot, hogy jelezze, nem szökött meg.
A Budapesti Nyomozó Főügyészség még március 6-án hallgatta ki gyanúsítottként az ügyvédet, majd őrizetbe is vette. Különösen nagy értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás, ügyvédi visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt vették őrizetbe.
A gyanú szerint az ügyvéd 2010. és 2012. között ingatlanvásárlási fedezetként négy ügyféltől több millió forintot vett fel ügyvédi letétként. Bár az adásvételi ügyletek nem jöttek létre, az ügyvéd a pénzeket nem adta vissza, bár feljelentői szerint volt, akinek magas kamatot ígért, ha türelemmel van.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 0:44. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 0:44. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Bajok vannak Ruttner György elektronikus lábbilincsével"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon