Főcím
Közzététel:2014. március 3., hétfő
Írta Hírmorzsák

Álarcos fegyveresek kergették el a krími tényfeltáró újságírókat

Nem könnyű ma Krímben tényfeltáró újságírónak lenni: a szakmai helyi képviselőit az orosz megszállók „az események megfelelő bemutatására” kényszerítették volna, ők azonban elmenekültek.
Mikor szombaton az orosz katonák benyomultak a Krím-félsziget fővárosába, Szimferopolba, körülbelül harminc álarcos fegyveres rohamozta meg a Krími Tényfeltáró Újságírói Központot, a helyi független, oknyomozó média meghatározó szervezetének épületét.

A csoport magyar példával élve talán leginkább az Átlátszó.hu-hoz hasonlítható, riportjaiban olyan kényes témákkal foglalkozik, mint a korrupció vagy a nemzetbiztonság, amelyekkel kapcsolatban saját tévéműsorral is rendelkeztek.

A fegyveresek vezetője az akciót azzal indokolta, hogy „az épületből hazug információk érkeznek”, és bejelentette, hogy az irodában mostantól a félszigetet megszálló orosz hadsereg képviselőit fogják elszállásolni.
A parancsnok azt is közölte, hogy a központ újságírói ettől még továbbra is dolgozhatnak, azonban a jövőben mások fogják finanszírozni munkájukat, illetve az oroszokkal kell majd tárgyalniuk „az események megfelelő bemutatásáról”.
A megtámadott újságírók végül adathordozóinak és felszerelésüknek csak egy részét tudták magukkal vinni, miközben elmenekültek az épületből. Kijevi források szerint újra biztonságban vannak és továbbra is rendszeresen frissítik weboldalukat, amelynek időközben a biztonság kedvéért teljes tartalmát lementette a világ számos hasonló vállalkozását lefedő Tényfeltáró Újságírók Globális Hálózata (GJIN).

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 2:56. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 2:56. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Álarcos fegyveresek kergették el a krími tényfeltáró újságírókat"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon