Főcím
Közzététel:2014. március 3., hétfő
Írta Hírmorzsák

Itt a BMW idei DTM-es fenevadja - fotók

Közreadta az első fotókat a Német Túraautó Bajnokság (DTM) indított M4 DTM típusjelű konstrukcióról a BMW: az autó első ízben a hónap végén, a Hungaroringen bonyolítandó tesztelésen lesz látható.
A bajor gyártó két évtizedes távollét után 2012-ben tért vissza az egyik legnépszerűbb túraautós szériába, ahol az Audival és a Mercedesszel csatáznak. Bruno Spengler vezérletével és az M3 DTM típusjelű konstrukcióval rögtön az első idényben begyűjtötték a versenyzői- és gyártói bajnoki címet, míg a tavalyi szezon kissé haloványabbra sikerült, így az idei évadra új versenygéppel rukkolnak elő.
BMW M4 DTM
BMW M4 DTM
Fotó: 
Ez lett az M4 DTM, amelyből összesen nyolc darabot állítanak hadrendbe az 1988 után idén már hazánkba is ellátogató bajnokságban. Mivel a DTM szabályrendszerét az egységesítés jellemzi, a 4 literes, V8-as, 500 lóerős motorral hajtott autókon elsősorban az aerodinamikai hatékonyságon lehet csiszolgatni: Jens Marquardt sportigazgató szerint a BMW-nél ezt meg is tették.
„Mielőtt teljesítettük az utolsó tesztet az M3-as BMW-vel, fejlesztőcsapatunk már javában dolgozott a 2014-es autón. Egy új DTM-es versenygép elkészítése rendkívül nagy kihívás, az aerodinamika sokkal fontosabb, mint néhány másik bajnokságban. A legapróbb részlet is komoly különbséget teremthet, éppen ezért nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy az autó minden egyes porcikája aerodinamikailag optimalizált legyen” – nyilatkozta a Marquardt.
BMW M4 DTM
BMW M4 DTM
Fotó: 
A BMW – ahol a technikai igazgatói státuszt a 2012-es idény vége óta a Ferrari Forma-1-es csapatának korábbi főmérnöke, Michael Schumacher korábbi versenymérnöke, Chris Dyer tölti be – erős versenyzői összeállítással vág neki az idei szezonnak. A bajoroknál folytatja a 2012-es bajnok Spengler, a 2011-ben Audival bajnoki címet nyerő Martin Tomczyk, a korábbi Forma-1-es pilóta, a tavalyi szezonzárón az első DTM-győzelmét megszerző Timo Glock, illetve a korábbi WTCC-sztár Augusto Farfus is. A korábbi háromszoros WTCC-világbajnok Andy Priaulx két sikertelen idény után távozott a DTM-ből, de a müncheni gyártó leigazolta a Toro Rosso Forma-1-es volánjáról lemaradó portugál Red Bull-tehetséget, Antonio Felix da Costát, de náluk versenyez az amerikai Joey Hand, valamint két fiatal, a német Marco Wittman és a belga Maxime Martin is.
BMW M4 DTM
BMW M4 DTM
Fotó: 
A Mercedes, az Audi és a BMW privát küzdőterének számító DTM idei szezonja tíz futamból áll és május 4-én, a tradícióknak megfelelően Hockenheimben rajtol. A bajnokság 1988 óta első ízben ellátogat a Hungaroringre is: a mogyoródi viadalt június 1-jén rendezik, de a mezőny már korábban is ellátogat hozzánk, köszönhetően március 31-től április 3-ig tartó hivatalos tesztelésnek. A pálya tájékoztatása szerint április 1-jén és 2-án a teszt a nagyközönség számára is látogatható lesz.
BMW M4 DTM
BMW M4 DTM
Fotó: 


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:42. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:42. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Itt a BMW idei DTM-es fenevadja - fotók"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon