Főcím
Közzététel:2014. február 7., péntek
Írta Hírmorzsák

Tömeges elbocsátás a Miskolci Városgazdánál?


A Miskolci Városgazda Kft. elbocsátott dolgozói arról tájékoztatták a Jobbikot, hogy az önkormányzati cég több száz alkalmazottjától vált meg év elején.

Az erről tartott pénteki sajtótájékoztatón Badány Lajos, a nemzeti ellenzék országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, nemcsak a 2013-ban határozott időre kötött szerződéssel rendelkező dolgozók munkaviszonyát nem hosszabbították meg, de a januárban felvett új munkavállalókat a hónap végével szintúgy elbocsátották.

Ezek után választ várunk arra, igazak-e a tömeges elbocsátásokról szóló hírek, és ha igen, mit tervez tenni az önkormányzat az utcára került miskolciakkal – tette fel a városvezetésnek címzett kérdést Badány Lajos hozzátéve, várható-e a Jobbik által vezetett települések mintájára Miskolcon is valódi, értékteremtő közmunka programok indítása, amely az abban érintettek boldogulását és a város fejlődését is egyaránt szolgálja.

Mint ismeretes, a jelenlegi kormányzat a városvezetéssel karöltve, tényleges megélhetést jelentő munkahelyek híján látszat közmunka programok mögé bújtatja a munkanélküliséget, ami odáig jutott, hogy álcázott oktatás keretében napocskát és felhőcskét rajzoltatnak velük az iskolapadban az adófizetők pénzén - hívta fel a figyelmet a jobbikos politikus.

Szerinte ennek a munkaerő piacon teljesen hasznavehetetlen „képzésnek” egyetlen célja a statisztikák javítása, hiszen az említett „projektben” résztvevő embereket a kormányzat beemelte az aktív keresők kategóriájába. 

Emlékeztetett arra is, hogy eközben több ezer jól képzett, szakmával és felsőfokú végzettséggel rendelkező miskolci hagyta el a várost, ami jól példázza, hogy a munkahelyek számának bővülése nélkül ezek a programok eleve kudarca vannak ítélve. Segélycsomagok, laptopok osztogatásán, a statisztikák manipulálásán és a hamis sikerpropagandán kívül a Fidesz semmit sem tett a miskolci lakosság megtartása érdekében - zárta sajtótájékoztatóját Badány Lajos.



Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 2:52. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 2:52. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Tömeges elbocsátás a Miskolci Városgazdánál?"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon