Főcím
Közzététel:2014. február 22., szombat
Írta Hírmorzsák

Titkolóznak a képviselők a külföldi bankszámlákkal kapcsolatban


A Jobbik elkészített egy pótlapot a vagyonnyilatkozat tételhez Simon Gábor részére, amelyen feltüntetheti az offshore számlákon lévő pénzeit, a közbeszerzésekből visszakapott összegeket, a kenőpénzeket vagy egyéb eltitkolt jövedelmeket.

Simon Gábor esetében a Jobbik nem tartja elegendőnek, hogy adócsalás és magánokirat hamisítás gyanújával folyik az eljárás, a párt szerint bűnszervezetben elkövetett csalás miatt is vizsgálatot kellene indítani, a Jobbik ezért feljelentést tett az ügyben – hangsúlyozta szombati sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Hozzátette: az ügyészség feladata lenne, hogy az egyéb érintetteket is megkeresse, hiszen emlékezhetünk arra, hogy Gyurcsány Ferenc, korábbi szocialista miniszterelnök korábban közölte, az MSZP-hez is érkeztek illegális pénzek, melyeknek eredetét jobb ha nem tudjuk.

A politikus hangsúlyozta: fontos lenne, hogy az ügyészség azt is vizsgálja, hogy a volt MSZP elnökhelyettes Simon Gábor által eltitkolt vagyonnak van-e köze a szocialista párthoz, illetve azt, hogy milyen egyéb szálak és érintettek lehetnek.

-
Fotó: 
Dúró Dóra megjegyezte: az ügyészség munkáját segítve Vona Gábor, a Jobbik elnöke a frakciókhoz fordult és felkérte a képviselőket, vállalják, hogy nincs eltitkolt vagyonuk. A Jobbik egyetlen frakciótól sem kapott választ, a nemzeti radikális országgyűlési képviselők azonban aláírták az erről szóló nyilatkozatot.

A Jobbik mindig is küzdött a politikusbűnözés ellen, már a kezdetektől javasolták a mentelmi jog eltörlését. Dúró Dóra felhívta a figyelmet: Simon Gábor esetében is látható volt, hogy a mentelmi jog, hogyan segítette őt, a lemondás álszent lépés volt csupán, hiszen a botrány kirobbanása után egy hétig még a mentelmi jog mögé bújva bizonyítékokat tüntethetett el.

Kormányra kerülése esetén a Jobbik egyik első intézkedése lesz a mentelmi jog eltörlése.

A nemzeti radikális képviselő kiemelte: ugyanilyen álszent lépés volt Simon Gábor részéről, hogy az éhségmenet élére állt, miközben 240 milliós vagyonnal rendelkezett, amiről először azt hazudta, hogy elfelejtette feltüntetni, majd azt mondta, hogy nem találta meg a megfelelő rublikát ahova beírhatta volna.

A Jobbik ezért elkészített egy pótlapot a vagyonnyilatkozat tételhez Simon Gábor részére, amelyen feltüntetheti az offshore számlákon lévő pénzeit, a közbeszerzésekből visszakapott összegeket, a kenőpénzeket vagy egyéb eltitkolt jövedelmeket.


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 6:01. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 6:01. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Titkolóznak a képviselők a külföldi bankszámlákkal kapcsolatban"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon