Főcím
Közzététel:2014. február 6., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Perre készülnek a pénztárgép-károsultak


Kártérítési pert terveznek az Online Pénztárgépre Kötelezettek Oldalának tagjai az ügyben érintett minisztériumok és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal ellen - írta a Népszava.
A lap pénteki számában Kenéz Tünde, az oldal egyik tagja fejti ki véleményét, amely szerint egy normális folyamatban a megrendelő a gyártóval felveszi a kapcsolatot, határidőt szab, közli a feltételeket, követelményeket. A nullszéria beüzemelése után, ha megfelel, lehet kezdeni a sorozatgyártást.
A kormányzat ezzel szemben hozott egy rendeletet, közölte a követelményeket, majd a vevőket arra kényszerítette, hogy olyan gépeket rendeljenek, vásároljanak, amelyek még kész sem voltak. "A kormány becsapott minket és még fenyeget is" – fakadt ki Kenéz Tünde.
Az érintettek szerint a szerencsésen rendelő vállalkozók is hoppon maradhatnak. Az engedélyezett pénztárgépek forgalmazói közül is jó néhány április, illetve május végi szállítási határidőt adott meg, így sok ezer vállalkozó képtelen lesz teljesíteni az üzembe helyezés február 28-i határidejét, a támogatás kifizetésének feltételét.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 22:21. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 22:21. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Perre készülnek a pénztárgép-károsultak"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon