Főcím
Közzététel:2014. február 24., hétfő
Írta Hírmorzsák

Orbán: meg kell becsülni a közmunkát

A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni - mondta Orbán Viktor hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.
A miniszterelnök ki kell állni a közmunkások méltósága mellett és meg kell köszönni, "hogy betársultak, és elfogadták az ajánlatunkat", hogy ezentúl ne segélyből, hanem munkából próbáljanak megélni. Orbán Viktor a rendőrség új közigazgatási adatfeldolgozó központjának átadásán tartott beszédet.  
Fotó: 
A közel 1,8 milliárd forintos hazai forrásból megépült fejlesztéssel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, a beruházás 291 meghirdetett álláshelyére 947-en jelentkeztek. Ebből 472-en feleltek meg, amit beszédében jót aránynak nevezett a miniszterelnök, a felvett emberek közül 235-en regisztrált munkanélküliként jutottak álláshoz.   
Ez ismét azt bizonyítja, hogy az embereknek megvan a felkészültségük és dolgozni akarnak, vagyis segély helyett munkából szeretnének megélni - tette hozzá a kormányfő.


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 3:42. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 3:42. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Orbán: meg kell becsülni a közmunkát"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon