Főcím
Közzététel:2014. február 6., csütörtök
Írta Hírmorzsák

Kis híján megfojtotta társait a cigány diák


Egy 10 és egy 11 éves diákot fojtogatott egy cigány társuk a nyírszőlősi általános iskolában. A szülőket nem értesítette az intézmény, gyerekeik pedig rettegésben élnek azóta.

Néhány héttel ezelőtt szemeteszsákkal fojtogatta iskolatársait egy 14 éves cigány származású diák a nyírszőlősi általános iskolában. A hatodikos Márk a tornaórára öltöző 10 éves társa fejére húzott hátulról zacskót, és percekig fojtogatta vele.  

A diáknak sikerült elszakítania a zsákot, és levegőhöz jutnia. A támadó ezután a szakadt zacskót egy másik, 11 éves diák nyaka köré tekerte. A gyanúsított akkor hagyta abba a fojtogatás, amikor iskolatársai szólni akartak a tanároknak. A fiatalkorú beismerte tettét, azt mondta, csak hülyeségből csinálta. A megyei rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a 14 éves fiút, akit súlyos testi sértés kísérletével is gyanúsítanak. Amikor ugyanis megtudta, hogy szóltak a rendőröknek, hasba rúgta az egyik korábbi sértettet az iskolában.

Az iskola nem értesítette a szülőket

Az Alfahír a helyszínen járt, az iskolába nem jutottunk be, annyit azonban megtudtunk, hogy az intézmény diákjai közé tartoznak a közeli lakásotthonokban élő gyerekek, akik zömében cigányok.

A két bántalmazott diák édesapja azonban mesélt portálunknak.  Klepács Zsolt és Dankó Gyula elmondta: az esetről később és máshonnan értesültek, az iskola nem tájékoztatta őket a fojtogatásról. „Az én fiam el sem merte mondani a történteket, csak láttam rajta, hogy nagyon letört és elkezdtem faggatni, ment az édesanyjához sírt, végül kibökte, hogy majdnem megfojtották” – kezdte Dankó Gyula, a 11 éves Csaba édesapja. Hozzátette: Csaba egyébként is érzékeny volt, mert régebben félrenyelt és majdnem megfulladt, azóta a gyógyszert is porrá kellett zúzni, ahhoz, hogy be tudja venni, a fojtogatás pedig csak rontott állapotán.

Kevin, a másik áldozat nem is merte elmondani otthon, hogy mi történt, Klepácsék más szülőktől tudták meg, hogy gyereküket bántalmazták az iskolában.

Klepács Zsolt, Kevin édesapja elmesélte: a fojtogatás után a tanárok felvitték a támadót az igazgatóhoz, aki egy rovóval letudta az egészet.

Csak megrovást kapott a fojtogató cigány

A szülők másnap megkeresték az iskola igazgatónőjét, Váczi Józsefnét, hogy kérdőre vonják miért nem értesítette őket fiaik bántalmazásáról, illetve miért nem jelentette az iskola hivatalos szervek felé az esetet.  Az igazgatónő ekkor elmondta, hogy megrovásban részesítette a diákot és közölte vele, hogy még egy húzása van, utána mennie kell. Klepács Zsolt nagyon felháborodott, hiszen a támadónak már többször volt eseti megbeszélése, amikor kijelentették, ha még egyszer valamilyen ügybe keveredik a gyerek, akkor elküldik az iskolából. A 14 éves Márk azonban nagyon sok esélyt kapott. „Egy ilyen gyereknek mit jelent egy igazgatói megrovás?” – tette fel a költői kérdést Klepács Zsolt. 

A cigány támadóval rengeteg probléma volt eddig is, számtalan iskolából kirúgták, a Szőlőskerti Általános Iskolában többször megfenyegette a tanárokat is, sőt volt olyan, akire még az ajtót is rárúgta, terrorban tartotta a diákok, rendszeresen akadályozta az oktatást.  Márkot egyébként nem a szüleik nevelik, az iskola közelében kialakított családi otthonban lakott. „A nagyobbik fiamnak volt az osztálytársa Márk, volt olyan szülői értekezlet, ahol az osztályfőnök maga vallotta be, hogy rengeteg probléma van a cigány diákkal, nem lehet tőle órát tartani” – mesélte Klepács.

A fojtogatás után néhány nappal később a szülők és a gyerekek a támadójukkal és képviselőjével találkoztak, azonban nem sikerült megegyezniük.

Klepácsék és Dankóék megtették a feljelentést, Márkot a rendőrség őrizetbe vette és előzetes letartóztatásba helyezte.  

 Ezután az igazgatónő rendkívüli szülői értekezletet hívott össze, ahol azt mondta azért nem értesített a szülőket, mert nem látszott külsérelmi nyom a gyereken, nem érezte szükségességét annak, hogy bárkinek is szóljon az esetről. Cserhalmi György, a két sértett ügyvédje a szülői értekezleten hangsúlyozta: elvárta volna az iskolától, hogy bocsánatot kérjen a két családtól és beismerje, hogy hibáztak.  A védő szerint ez nem egy olyan probléma, amelyet az intézmény keretein belül el lehetett volna intézni, az iskolának értesítenie kellett volna a hatóságot.  Klepács Zsolt hozzátette: a szülői értekezleten részt vett az Arany János Gimnázium és Általános Iskola, vagyis az anyaiskola igazgatója, valamint Jászai Menyhért, alpolgármester, akik bocsánatot kértek a sértettektől.

A szülők állítása szerint gyerekeiket a feljelentés miatt hátrányos megkülönböztetés éri az iskolában, az intézmény dolgozói ugyanis nem örülnek, hogy idáig fajult az ügy, féltik az iskola hírnevét. Elmesélték: mikor Kevin az egyik kislányt csúfolta, utána az egyik oktató azzal gúnyolódott, hogy ezért akár fel is jelenthetné a fiút.

A szülők, jogi képviselőjükön Cserhalmi Tamáson keresztül írásban jelentést tettek az iskolának, hogy gyerekeiket hátrányosan megkülönböztetik az intézményben.  

Halálfélelmük van a gyerekeknek

A két megtámadott gyerek még mindig nagyon fél, pszichológushoz járnak. „Otthon is minden kis zajra felriadnak, attól rettegnek, hogy Márk barátai megtámadják őket, sőt Csabának sokszor halálfélelme is van.  A szüleiktől folyton azt kérdezgetik, hogy mikor engedik ki támadójukat és attól félnek, hogy a támadójuk megöli őket.” A pszichológus szerint még hosszú idő mire rendbejönnek a fiúk.

Klepácsék azt mondják sokáig rend volt az iskolában, az előző igazgató a konfliktust, a büntetést is vállalta azért, hogy gyerekek biztonságban legyenek és a renitens diákokat kizárja. Az intézményben néhány éve szabadult el a pokol.

„Ha nem teszünk feljelentést akkor meddig fajult volna ez az egész, valakinek meg is kellett volna halnia? Nem jobb így, hogy csírájában megfékeztük?” Klepács Zsolt hozzátette: „A mi időnkben melyik diák mert volna ilyet tenni és a pedagógusok megengedjék, hogy idáig elfajuljon a helyzet?” Dankó Gyula kiemelte: az iskola kapuig biztonságban a gyerek, de amint bemegy rögtön bekerül a bizonytalanságba. „Nem tudom, hogy annak a gyereknek a bandájából éppen kinek jut eszébe megtámadni a fiamat.”  Úgy tűnik az iskolában nem lett rend, a héten az egyik diák ismét fojtogatott egy másikat, a rendőrséget rögtön kihívták, a támadót pedig kirúgták.

Felnőttként akár életfogytiglant is kaphatott volna Márk

Cserhalmi Tamás elmondta: hatósági eljárás indult az ügyben, a rendőrség értesítette a KLIK-et, valamint a gyámhatóságot is.  Az ügyvéd azt is közölte: Márk tettéért életkora miatt maximum 10 évet kaphat, ha ezt felnőttként követte volna el, akkor életfogytiglani büntetésre is ítélhették volna.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük az iskola igazgatónőjét, aki a nyomozásra való tekintettel nem akart válaszolni kérdéseinkre, szerettük volna megtudni, hogy miért nem értesítette a rendőrséget azonnal, miért nem kért bocsánatot a szülőktől. Azt azonban állította a megtámadott Klepács Kevint és Dankó Csabát nem éri hátrányos megkülönböztetés az iskolában.

A liberális oktatáspolitika a hibás

Klepács Zsolt egy fogadóórán kereste meg az üggyel kapcsolatban Gyüre Csabát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét.  A politikus elmondta portálunknak: pártja nagyon fontosnak tartja az iskolai erőszak megszüntetését.  A nemzeti radikális képviselő hangsúlyozta: szeretnék ha ezek az esetek nyilvánosságra kerülnének, a Jobbik szerint fel kell tárni az iskolai erőszak okait és ennek fényében kellene megoldást találni a problémára.  Gyüre Csaba kiemelte: az iskolai erőszak elszaporodása összefüggésben van az elmúlt 24 év liberális oktatáspolitikájával, ezért egy radikális változásra van szükség az ágazatban.

Ezek a diákok állami otthonokban éltek, majd egy kormányzati rendelet hatására kisebb egységekben, családotthonokban helyezték el őket- közölte a politikus, aki szerint az a probléma, hogy amikor bekerülnek normális környezetbe, akkor képtelenek betartani az együttélés szabályait.



Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 22:54. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 22:54. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Kis híján megfojtotta társait a cigány diák"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon