Közzététel:2014. február 6., csütörtök
Írta Hírmorzsák
Jobbik: A külföldön munkát vállaló magyarok nem kalandorok

A tömeges elvándorlás problémájára és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye elnéptelenedésére hívta fel a figyelmet Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke keddi Nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Általános jelenség a térségben, de már országosan is, hogy fiatal és kevésbé fiatal magyarok tömegesen kényszerülnek otthonuktól igen távol munkát vállalni – hangsúlyozta a politikus. Országos szinten mintegy félmillió a külföldön munkát vállalók száma, egyik legnagyobb probléma, hogy zömében a jó fizikumú és képzett réteg hagyja el hazáját.
Egy közvélemény kutató intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugati részén végzett felméréséből kiderült, hogy a lakosság 38%-a külföldön képzeli el jövőjét. Ez egy rendkívül döbbenetes szám, hiszen a lakosság 1/3-áról beszélhetünk. A másik harmad véleménye pedig, hogy szintén a megyén kívülre, pl. Budapestre vagy a Dunántúl területére kíván távozni. Tehát összességében a lakosság egyharmadát sem teszi ki a megyében maradni szándékozók száma
.
.
Ezek a sokkoló számok bizonyítják, hogy az elmúlt 24 év kormányainak vidékfejlesztési stratégiái teljes egészében megbuktak! Sajnálatos, hogy a jelenlegi kormányzat sem tett érdemi lépést a helyzet megváltoztatására, sőt még csak komolyan sem veszik a helyzet, amit jól példáz Orbán Viktor miniszterelnök elhíresült kijelentése, miszerint honfitársaink önszántukból, puszta „kalandvágyból” mennek külföldre. Ezek az emberek valójában gazdasági menekültek, akik a munkanélküliség, kilátástalanság, devizahitel csapda elől menekülnek más országokba!
A képviselő egy összehasonlítást készített a környező európai országok nemzeti jövedelmének változásáról az elmúlt 10 évben, mióta uniós tagok vagyunk. Ebből döbbenetes eredmény világlik ki. A környező, és hasonló, sőt korábban rosszabb helyzetű országokkal ellentétben Magyarország szinte semennyire nem volt képes fejlődni az utóbbi években.
Néhány adat ezzel kapcsolatban: Bulgáriában, az utóbbi 10 évben a nemzeti jövedelem 42%-al, Csehországban 25, Lengyelországban 44, Romániában 37,5 és Szlovákiában 47%-kal növekedett. Ezzel szemben nálunk 10%-ra tehető valamiféle fejlődés. További szomorú tény, hogy az Európai Unió 20 legszegényebb régiója közül az egyikbe Magyarország lakosságának csaknem fele tartozik. Ezekből az adatokból tehát egyértelművé válik, hogy a térség legrosszabb gazdaságpolitikáját a magyar kormányzatok gyakorolták.
Néhány adat ezzel kapcsolatban: Bulgáriában, az utóbbi 10 évben a nemzeti jövedelem 42%-al, Csehországban 25, Lengyelországban 44, Romániában 37,5 és Szlovákiában 47%-kal növekedett. Ezzel szemben nálunk 10%-ra tehető valamiféle fejlődés. További szomorú tény, hogy az Európai Unió 20 legszegényebb régiója közül az egyikbe Magyarország lakosságának csaknem fele tartozik. Ezekből az adatokból tehát egyértelművé válik, hogy a térség legrosszabb gazdaságpolitikáját a magyar kormányzatok gyakorolták.
Ezek azok a gazdasági mutatók, amelyek miatt folyamatos erősödés tapasztalható a kivándorlásban, ugyanis az ezekből adódó kilátástalanság és munkanélküliség készteti távozásra a magyar fiatalokat, s a legnagyobb baj, hogy ezek túlnyomó része már nem is tér vissza hazájába, külföldön telepedik le és alapít családot. Így egy óriási demográfiai katasztrófa fenyegeti hazánkat, hiszen eleve öregedő társadalmunkban még fokozottabban fog megjelenni az elöregedés, ha a fiatal generáció ilyen számban kényszerül hazája elhagyására.
A Jobbik szerint 2014-től e téren is sürgősen radikális változtatásra van szükség. A párt ezért is szentel programjában kiemelt figyelmet a munkahelyteremtésre, amely a magyar élelmiszer- és feldolgozóipar, s az ehhez kapcsolódó gépgyártás feltámasztására, és a külkereskedelem fejlesztésére alapoz. Tehát április 6-án arra kérünk felhatalmazást, hogy programunkkal kiszámítható jövőt nyújthassunk a magyar embereknek, s hazahívhassuk a külhonba kényszerült gyermekeket, unokákat! – zárta gondolatait Gyüre Csaba.