Főcím
Közzététel:2014. február 23., vasárnap
Írta Hírmorzsák

G20: tovább pörgetnék a gazdaságot


A következő öt évben összesen 2 százalékos pótlólagos gazdasági növekedést szeretnének elérni az úgynevezett G20 csoportot alkotó országok pénzügyminiszterei és központi banki vezetői – derül ki a húsz legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari ország Sydneyben rendezett találkozójának záróközleményéből.

Mint egy név nélkül nyilatkozó forrás a Reuters brit hírügynökségnek vasárnap elmondta, a miniszterek a cél elérése érdekében ígéretet tettek arra, hogy további konkrét intézkedéseket hoznak a foglalkoztatás és a beruházások szintjének növelése érdekében.

A forrás szerint a világ gazdaságának 85 százalékát adó országok állásfoglalása azt mutatja, hogy a nemzetközi pénzügyi válság idején bevezetett megszorító intézkedések legnehezebb időszakán már túl vannak.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint idén 3,75, jövőre pedig 4 százalékos lehet az átlagos gazdasági növekedés világszinten. A mostani állásfoglalás szerint ezt évi akár fél százalékkal növelni lehetne új szerkezeti reformok bevezetésével.

Az ausztráliai találkozón ismét felvetődött a legnagyobb feltörekvő országok azon igénye, hogy jussanak nagyobb szavazati súlyhoz az IMF-ben. A résztvevők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy ez a folyamat egyelőre (az amerikai kongresszusban) elakadt.


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 1:15. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 1:15. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "G20: tovább pörgetnék a gazdaságot"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon