Főcím
Közzététel:2014. február 14., péntek
Írta Hírmorzsák

Árvíz: Kaposvár felvette a kesztyűt


Többé nem kell árvíztől tartani Kaposváron, ötezer ember élete válik biztonságossá a Kapos mederrendezésével és a vésztározó megépülésével – hangsúlyozta a somogyi megyeszékhely polgármestere pénteken a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Szita Károly (Fidesz–KDNP) felidézte, hogy miután 2005-ben több mint 100 millió forint kárt okozott a Kapos folyó áradása, az önkormányzat úgy döntött, hogy szükség van egy vésztározóra és a meder belterületi rendezésére.

Pecze János, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese közölte, hogy az Európai Unió 100 százalékos támogatásával 1,2 milliárd forintból megvalósuló beruházással tavasszal elkészülnek.

A szakember ismertetése szerint a munkálatok jelenleg 70-80 százalékos készültségi szinten vannak. A víztározóval júniusra készülnek el, a folyómeder teljes, 18 kilométer hosszú belterületi szakaszának kotrásával, mélyítésével, a partfal megerősítésével, valamint az átereszek és gázlók építésével áprilisban végeznek.

A vésztározó egy megemelkedett vízszint esetén – szükség esetén már most is – visszatartja a vizet és kevesebbet enged a kikotort mederbe, amely a Kaposvár térségében az utóbbi néhány napban lehullott jelentős, mintegy 50 milliméter csapadékot láthatóan jól elvezetni – mondta az igazgatóhelyettes.

A polgármester a beruházást követő időszakról szólva közölte: mivel állami vízfolyásról van szó, s így a karbantartás a vízügyi hatóság feladata, ezért az  igazgatóság vállalta, hogy évente háromszori gépi kaszálást biztosít a Kapos partján, melynek legszebb szakaszain a tervek szerint a város 2015-ben sétányokat alakít ki.


Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 5:54. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 5:54. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Árvíz: Kaposvár felvette a kesztyűt"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon