Ajtótól ajtóig?

Vagy fültől fülbe. Ez a baloldali kampány jelszava, mert a legújabb hírek szerint a Fidesz az alacsony részvételre játszik, listázza az embereket, elképesztő félelemben tartja a köztisztviselőket, orvosokat és a pedagógusokat.

Ők nyilván csak zárt ajtók mögött mernek véleményt mondani, ami viszont elég hihetetlen. A másik jelszót Lukács Györgytől kölcsönözték, a hírhedt mondatot, miszerint a legrosszabb szocializmus is jobb a legjobb kapitalizmusnál.

Ezt a hazugságot úgy fordította le a baloldal magának, hogy a legrosszabbul teljesítő szocialista kormány is jobb, mint az Orbán-kormány.

Alapos ismerethiányról és nagyfokú önhittségről árulkodó pökhendiség ez. Bár, ha belegondolunk a mondat első részébe, akkor a legrosszabbul teljesítő szocialista kormány nem mindenkinek esett legrosszabbul.

Ha csak az utóbbi napok történéseit nézzük, akkor nem panaszkodhat, mondjuk Józsa István MSZP-s képviselő, aki 6,6 milliárdért sürgölődött a paksi atomerőmű körül. (Igaz, korábban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc érdekeltsége is adott tanácsokat Paksnak.) Simon Gábor, aki a rejtélyes 240 millió forintot tárolta külföldi bankszámlán, emellett országgyűlési, egyben önkormányzati képviselő és Mesterházy Attila helyettese volt, a 240 millió nélkül is egészen jól élt a beosztásai után húzott pénzekből. Most, hogy kitört a botrány, és a Magyar Nemzet leleplezte az eltitkolt pénzek létét, az MSZP elgondolkodhatna, ha máskor nem, most a dübörgő kampány idején, hogy mit is akar.

A szegénységpárti, állandóan az éhezőkre hivatkozó, a mélyszegénység és a gyermekszegénység ellen szóban nagyhangú MSZP örökösen vádolja az Orbán-kormányt, mintha mindez az utóbbi négy év terméke lenne.

Szóval ennek a pártnak az elnökhelyettese az első sorban menetelt egy úgynevezett éhségmenetben, és nem jutott eszébe, hogy a 240 millióból egyet kiosszon az éhezők között. Nem demagógia ez, mert a szocialistáknak minden stadionról, minden nekik hasznot nem hozó dolgokról az atomerőműtől az energiaszolgáltatók állami kézbe vételéig csak az jut eszükbe, hogy ezt a pénzt a szegények közt kellene szétosztani.

A lélegeztetőgépek ebben a ciklusban kimentek a divatból. Ha mindazokat a pénzeket, kezdve a Rákosi Mátyás által szovjetnyomásra visszautasított Marshall-segéllyel, folytatva a szocialista nehéziparra vagy a túlduzzasztott hadseregre elpocsékolt billiókkal, vagy az elhibázott szocialista iparszerkezetre költött ezermilliárdokkal, a fejlődő országoknak adott, soha vissza nem kapott kölcsönökkel egészen az előprivatizált, széthordott állami vagyonig összeadjuk, akkor a szocializmus mint társadalmi forma a lehető legrosszabbul teljesített.

A lelki és erkölcsi károkozása meg egyenesen mérhetetlen. Az Orbán-kormány szemére vetett mélyszegénység azért sem négy éve kezdődött, mert a szocializmusban tiltották a szegény szó használatát, miközben a rendszerváltáskor tetőzött, és másfél millió munkahely szűnt meg varázslatos gyorsasággal. Maradt a rokkantnyugdíj meg a segély. Az a segély, ami az egyik legnagyobb kampányfegyvere az összefogásnak.

Adó helyett adójóváírás, azaz segély, családi adókedvezmény helyett magasabb családi pótlék. Egyik sem ösztönöz munkára. Az egykulcsos adórendszer megváltoztatásának üzenete nem is annyira a haszonról, mint az utóbbi években virágzó irigységről és a szocialista egyenlősdi illúziójának visszaállításáról szól. Érdekes vádpont, hogy soha annyi adót nem szedtek be, mint az Orbán kormány alatt. Ezt a szocialisták valamiféle bűnéül róják fel Orbánnak.

Holott mégiscsak elismerés egy notórius adókijátszó országban. Egyébként, ha már ott vannak az ajtóban, kérjék el a rezsiszámlákat. Az aljukra jó nagy betűkkel nyomtatták oda, hogy mennyi a havi megtakarítás.