Főcím
Közzététel:2014. január 8., szerda
Írta Hírmorzsák

Újjáéleszthetik a fogaskerekű kisvasutat Salgótarjánban

Visszatérhet az 1957-ben megszüntetett fogaskerekű kisvasút Salgótarjánba. Főleg turisztikai célokra használnák a vonatot, de később akár menetrend szerint is járhatnának – írja az Indóház.hu.
Sokaknak a budapesti Svábhegy jut eszébe a fogaskerekűvel kapcsolatban. Itt jár ugyanis ilyen jármű, egy ideje már 60-as számmal. Pedig nemcsak a fővárosban, hanem annak idején Salgótarjánban is volt itthon fogaskerekű pálya.
Salgótarjánban a vasgyár és a salgóbányai I. szénrakodó között 1881-ben indult meg a vasút, körülbelül 5,8 kilométeres hosszban. A 222 méteres szintkülönbség miatt építettek itt egy szakaszon fogasléces pályát.
Ezeken a részeken a pálya emelkedése 24,4 és 105,4 ezrelék között váltakozott. Az első gőzmozdonyt Ausztriából, a floridsdorfi gyárból szerezték be. 1932-ben a járműállomány két adhéziós, négy fogasüzemű mozdonyból, hat személykocsiból és összesen 232 különböző teherkocsiból állt –emlékeztetnek a cikkben.
A második világháború után a vonal állapota a karbantartás hiánya miatt fokozatosan romlott. Később visszaesett a forgalom, az ipari mennyiség helyett csupán válogatott illetményszenet fuvaroztak már a fogaskerekűvel.
Fotó: kisvasut.hu
Személyszállításból sem élhetett meg a tarjáni kisvasút, mert hivatalosan nem volt közforgalmú, így menetjegyet sem árusítottak. Utoljára 1956 őszén, a forradalom előtt közlekedtek a vonatok, a pálya bontását 1957 júliusában kezdték el. A salgótarjánit fogaskerekű hetvenhét év után tűnt el.
A salgótarjáni önkormányzat még 2009-ben nyújtott be pályázatot a régi nyomvonalon futó fogaskerekű újjáélesztésére Salgóbánya és Beszterce lakótelep. A kedvező elbírálás után 2010-ben a tanulmánytervet is elkészítették: a 4,7 kilométer hosszú, 760 milliméter nyomtávú vonalon a végállomások között két megálló lenne.
Az engedélyezési eljárást a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál 2013. december 30-án indították el.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 6:08. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 6:08. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Újjáéleszthetik a fogaskerekű kisvasutat Salgótarjánban"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon