Főcím
Közzététel:2014. január 10., péntek
Írta Hírmorzsák

Hollande perelhet állítólagos viszonyának leleplezése miatt


Pert fontolgat a francia elnök a Closer című bulvármagazin ellen, mert az felfedte állítólagos intim viszonyát Julie Gayet színésznővel. Francois Hollande erről egy munkatársán keresztül számolt be pénteken az AFP hírügynökségnek, nehezményezve, hogy a folyóirat "megsértette a magánélethez fűződő jogát, amely őt minden más állampolgárhoz hasonlóan megilleti".
A munkatárs által felolvasott közleményben Hollandeközölte: gondolkodik azon, hogy milyen lépést, akár jogit tegyen a lap ellen. Kiemelte, hogy magánszemélyként, és nem mint államfő nyilatkozik.
A Closer a pénteken megjelenő számában egy hétoldalas, fényképekkel illusztrált összeállításban számol be arról, hogy az 59 éves Hollande-nak és a 41 éves Julie Gayet-nak "viszonya van". A magazin internetes kiadásában jelentette be nem sokkal csütörtök 23 óra után, hogy másnap a nyomtatott számban megjelenik ez az összeállítás. A nyomtatott szám címlapján az államfő arcképe alá az van írva: "Francois Hollande és Julie Gayet - az elnök titkos szerelme".
"Újév napja környékén az államfő bukósisakkal a fején robogóra pattan, és elmegy találkozni a színésznővel abba a lakásba, ahol már több éjszakát töltött. Meglepő képek, amelyek az elnök személyi biztonságának kérdését is felvetik. Az államfőt egyetlen testőr kíséri, aki ezáltal tud a színésznővel való találkozóiról, sőt ő visz nekik croissant-t!" - írta a Closer.
Hivatalosan az elnöknek élettársa van, Valérie Trierweiler újságíró. Hollande őt megelőzően Ségolene Royallal, a 2007-es elnökválasztás szocialista jelöltjével élt együtt viszonylag hosszú ideig, és vele négy közös gyerekük van.
Hollande és Gayet állítólagos viszonyáról már korábban is voltak híresztelések az interneten, a színésznő tavaly márciusban feljelentést tett az ügyben, kérve, hogy azonosítsák a híresztelések terjesztőit. A színésznő 2012-ben, az elnökválasztás előtt szerepelt Hollande egyik kampányfilmjében, és ebben szerénynek és olyan kiváló embernek jellemezte Hollande-ot, akire "igazán érdemes odafigyelni".

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 1:10. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 1:10. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Hollande perelhet állítólagos viszonyának leleplezése miatt"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon