Főcím
Közzététel:2014. január 8., szerda
Írta Hírmorzsák

Fotó – még utcán sincs, már zúzdába küldhetik: mi az?

Az MSZP és az Együtt-PM körül olyan gyorsan pörögtek az események, hogy a jelek szerint a párt kampányfelelősei sem számítottak ekkora fordulatra.
Várhatóan ezekben a napokban kerül(ne) utcára Különszám címmel az MSZP első komolyabb kampánykiadványa. Mint korábban beszámoltunk róla, az MSZP óriásplakátokkal és egyéb eszközökkel kezdi meg hivatalosan is a választási kampányt, ennek első szakaszában az ország lakóit akarják „szembesíteni a valós állapotokkal az orbáni sikerpropagandával szemben”.
Minden bizonnyal ennek egy eleme lesz/lenne(?) a Különszám is, a sok ezer példányban kinyomtatott kiadvány ugyanakkor könnyen a zúzdában végezheti, ugyanis az MSZP és az Együtt-PM szerdai megállapodásával arról, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót is bevonják az együttműködésbe, szinte biztosan felülírja, hogy kik indulnak a budapesti egyéni választókerületekben. A Különszám utolsó oldalán azonban egy fél oldalas fényképen mutatják be az eredeti megállapodás alapján kiválasztott budapesti egyéni jelölteket – ez a lista ma már szinte biztosan elavult.
MSZP kampány
Ez a csapat már nem az a csapat

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 10:42. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 10:42. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Fotó – még utcán sincs, már zúzdába küldhetik: mi az?"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon