Főcím
Közzététel:2014. március 14., péntek
Írta Hírmorzsák

Újabb visszalépés miatt került bajba az RTL Klub


Pár héttel az RTL Klub Szombat esti láz című műsorának kezdete előtt visszalépett a szerepléstől Gregor Bernadett és párja, Szarvas Attila - számolt be a Bors. A csatorna megdöbbenve fogadta a hírt és nem érti a pár döntését, de már találtak helyettük mást.
Visszamondta szereplését a Szombat esti lázban Gregor Bernadett és párja, Szarvas Attila, mert a színésznő rossz néven vette, hogy a Fókusz egyik riportjában korábbi magánéletével foglalkoztak, jelenlegi párja nevét pedig rosszul konferálták fel - írja a Bors.
Az eset azért is kellemetlen, mert a Szombat esti láz megszervezésére egyébként is kevés idő maradt, mert aCsillag születiket elegendő számú tehetség hiányában nem tudták elindítani. Helyette dobták be a táncos showt mentőövként. A gyártónak hirtelen új párt kellett találnia, akik vállalták, hogy a rendkívül rövid felkészülési idő ellenére egy héten át élő adásban táncolnak.
"Megdöbbenve fogadtuk a hírt, de természetesen tudomásul vettük. Nem értjük mi sem a sztárpár döntését, talán megsértettük volna Gregor Bernadettet azzal, hogy egy riportban a korábbi életéről is beszéltünk? Helyük nem marad üresen, az új pár már lelkesen, teljes erőbedobással készül a műsorra" – mondta el Schiwert-Takács László, a műsor kreatív felelős szerkesztője.
"Most nekünk is az a legfontosabb, hogy rájuk koncentráljunk, és mindenben segítsük őket a Szombat esti láz indulásáig. A napokban fotózzuk és felkészítjük őket a forgatásokra. Hamarosan a nevüket is nyilvánosságra hozzuk" - tette hozzá.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 0:33. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 0:33. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Újabb visszalépés miatt került bajba az RTL Klub"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon