Közzététel:2014. március 17., hétfő
Írta Hírmorzsák
Nem emeltek vádat Vadai ellen az ügyészség szerint
Ügyészségi forrásaink cáfolták a Hír Tv információit, miszerint vádat emeltek volna Vadai Ágnes DK-s politikus ellen. Információink szerint azért sem emelhettek vádat ellene, mert nem kérték mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.
Vádat emelt az ügyészség Vadai Ágnes ellen – közölte a honvédelmi miniszter a Hír Tv vasárnap esti adása szerint, ügyészségi forrásaink azonban ezt hétfő reggel nem erősítették meg. Az ügyészségről származó információink szerint azért sem emelhettek vádat a DK politikusa ellen, mert nem kérték mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. A Központi Nyomozó Főügyészségen Hende Csaba honvédelmi miniszter feljelentése alapján folyik a nyomozás, de egyelőre ismeretlen tettes ellen - tudtuk meg.
Vadait hűtlen kezelés gyanúja miatt jelentette fel korábban Hende Csaba. Korábban honvédelmi államtitkárként milliókért bízott meg honlapszerkesztéssel és PR-feladatokkal két külsős vállalkozást, miközben ez a tárca belső szabályzata szerint a minisztérium kommunikációs főosztályának feladata lett volna. A gyanú szerint a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket Vadai Ágnes írt alá – hangzott el vasárnap este a Hír TV-ben.
Vadai Ágnes 2007 júliusától a 2010-es kormányváltásig volt a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.