Főcím
Közzététel:2014. március 14., péntek
Írta Hírmorzsák

Mégis a kicsi szőrös dél-afrikaI lehetett az ősapánk


Újra versenyben van az emberek ősének címéért Kisláb (Little Foot), az apró termetű, szőrös "majomember", amely évmilliókkal ezelőtt zuhant le és lelte halálát egy dél-afrikai gödörben - jelentették be pénteken a kutatók.
A szakemberek szerint tizenhárom évnyi alapos kutatás "kétséget kizáróan bebizonyította", hogy a különös kinézetű teremtmény, amely lábfejcsontjainak kis mérete miatt a Kisláb nevet kapta, mintegy hárommillió évvel ezelőtt élt, vagyis majdnem egymillió évvel korábban, mint azt más kutatócsoportok előzőleg becsülték. 
Amennyiben az új eredmények helyesek, akkor a Johannesburg közelében található Sterkfontein barlangrendszerben felfedezett Kisláb az Australopithecus nem valaha felfedezett egyik legöregebb tagja. "Néhányan azt mondták, hogy Dél-Afrika túlságosan fiatal ahhoz, hogy a modern ember bölcsője legyen" - mondta a tanulmányban részt vevő Laurent Bruxelles, a francia Nemzeti Régészeti Kutatóintézet (Inrap) munkatársa. "Most azonban Kisláb és Dél-Afrika is visszakerült a versenybe" - tette hozzá a szakember. 
A cím másik esélyese a majomszerű és emberi vonásokat egyaránt vegyítő Australopithecus nem másik fajába tartozó Lucy, amelynek maradványait 1974-ben találták meg az etiópiai Nagy-hasadékvölgyben. A lelet korát nagyjából hárommillió évesre becsülik, de ahogy az a fosszíliáknál lenni szokott, ebben az esetben is nagy a bizonytalanság. "Többé már nem csak a Lucyhoz hasonló kelet-afrikai Australopithecusok az egyedüli esélyesek" az ember ősének címére - emelte ki Bruxelles. 
Mostanáig igen ellentmondásos eredmények születtek Kis Láb pontos korára vonatkozóan. A Science című tudományos folyóiratban közölt 2006-os tanulmány 2,2 millió évesre becsülte a fosszíliát a körülötte lévő kőzetrétegek kormeghatározása alapján. A Bruxelles és csapata által végzett új vizsgálat szerint azonban a leletet körülölelő kalcitlerakódások (cseppkövek) sokkal fiatalabbak, mint maga a fosszília.  
Az alig egy méter magas Kisláb annak idején egy húszméteres gödörbe zuhant, valószínűleg miközben egy ragadozó elől menekült. Az évek során a maradványok természetes módon mumifikálódtak, több mint tíz méternyi üledék és kőzet rakódott rájuk, mígnem 1997-ben felfedezték őket. 
A 2006-os tanulmányt publikáló kutatócsoport egyik tagja, Robert Cliff szerint nincs okuk kételkedni az általuk bevizsgált kövek korában. Ugyanakkor hozzátette: "Az a tény, hogy mi nem magát a fosszíliát vizsgáltuk, talán nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy az általunk elemzett kőminták és a lelet közti kapcsolat jóval komplikáltabb, mint azt mi annak idején hittük". Az új tanulmányt a Journal of Human Evolution című folyóirat közli.

Néhány szó a szerzőről

Írta Hírmorzsák 12:47. Kategória . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

Írta Hírmorzsák 12:47. Még több cikk ebben a kategóriában . Minden hozzászólást követhetsz és válaszolhatsz RSS 2.0. Szabadon hozzászólhatsz

0 megjegyzés for "Mégis a kicsi szőrös dél-afrikaI lehetett az ősapánk"

Leave a reply

Magyarországi országgyűlési választások

A választások időpontja 2014 április 6.


te is számítasz ...

Üzemeltető: Blogger.
2014: FORMA-1
A sosem látott F1 – Dávid Sándor szubjektív szezonnyitója

F1 kövesse a Hírmorzsákon

Ember nem tudná megmondani, mikor tűnt ennyire kiszámíthatatlannak egy Forma–1-es szezon